Infostart.hu
eur:
390.23
usd:
330.86
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Öt év börtön szemérem elleni erőszakért Miskolcon

Nem jogerősen öt év börtönre ítélt és öt évre eltiltott a közügyektől a bíróság egy 35 éves férfit, akivel szemben a Miskolci Járási Ügyészség szemérem elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség osztályvezető ügyésze csütörtökön az MTI-vel.

Martossy György tájékoztatása szerint a vádlott tavaly augusztusban egy miskolci szórakozóhelyen italozott. A pultnál beszélgetésbe elegyedett egy enyhén ittas állapotban lévő fiatal lánnyal, akit az illemhelyre is követett. Ott megfenyegette és szexuálisan zaklatta.

A mosdóból együtt távoztak, majd a vádlott a csuklójánál erősen megfogta a nőt és a helyiségből maga után húzta az úttesten keresztül. A nő ellenkezett, majd sikerült a férfi fogásából szabadulnia és visszafutott az üzletbe, ahol azonnal elmondta a vele történteket. Az értesített rendőrjárőr a helyszín közelében elfogta a férfit, aki tagadta a bűncselekmény elkövetését.

A bíróság a vádlottat szemérem elleni erőszak bűntettében, személyi szabadság megsértésében és könnyű testi sértés vétségében bűnösnek mondta ki. Vele szemben öt év börtönt és öt év közügyektől eltiltást szabott ki. A férfi korábban többször volt büntetve személy elleni erőszakos bűncselekmények miatt. Az ügyészség súlyosításért, a vádlott és védője felmentés végett jelentett be fellebbezést - közölte Martossy György.

Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×