Infostart.hu
eur:
364.82
usd:
326.97
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

A legtöbbet kereső halott híresség

Ismét Michael Jackson vezeti a legtöbbet "kereső" elhunyt hírességek Forbes magazin által felállított rangsorát: az öt évvel ezelőtt elhunyt énekes 140 millió dollárra (34 milliárd forint) becsült éves bevételével került a lista csúcsára.

Jackson több mint kétszer annyit "keresett" 2013 októbere óta, mint a lista második helyén szereplő Elvis Presley, akinek éves bevételét 55 millió dollárra becsülik, míg Charles Schulz, a Charlie Brown- és Snoopy-képregények alkotója Jackson bevételeinek kevesebb mint harmadával, 40 millió dollárral került a harmadik helyre.

A pop királya zsinórban második éve uralja a Forbes magazin rangsorát. Két évvel ezelőtt Elizabeth Taylor szorította vissza a második helyre, ám 2013-ban visszatért a lista csúcsára.

Az idén májusban megjelent Xscape című lemez - Jackson archívumának nyolc, korábban meg nem jelent számával - remekül fogyott. A néhai előadó még a Billboard Music Awards-gálán is szerepelt hologramjával. A világhírű Cirque du Soleil pedig két produkciójához is Jackson számaiból válogatott.

A 2011-ben elhunyt Elizabeth Taylor idén a negyedik helyen állapodott meg 25 millió dolláros éves bevételével, míg az 1981-ben eltávozott Bob Marley 20 millió dollárral jutott be az első öt közé. John Lennon hetedikként végzett 12 millió dollárral. A ranglistán szereplő 13 halott híresség összesen 363,5 millió dollárt keresett 2013 októbere és 2014 októbere között.

A Forbes magazin a hagyatékkezelőktől, a hagyatékkal foglalkozó ügyvédektől és szerzői jogi forrásoktól kapott adatokból állítja össze az éves listát.

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×