Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
326.49
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

A panda hármas ikrek túlélési esélyei

Minden esélyük megvan a túlélésre a júliusban született panda hármas ikreknek - jelentette ki az óráspandák kutatóközpontjának igazgatója szerdán a Hszinhua hírügynökségnek.

Csang Ho-min szerint az újszülöttek a "veszélyes" időszakon már túl vannak, immáron több mint 50 napja egészségesek. Õk az első hármas ikrek, amelyek átvészeltek egy ilyen hosszúnak számító időszakot. A dél-kínai Kanton város Csanglung nevű állatkertjében látták meg a napvilágot, miután 12 éves anyjukat kétszer is mesterségesen megtermékenyítették.

Csü Hsziao, az anyapanda, a szecsuani Vulung óriáspanda bázison 2010-ben már sikeresen életet adott egy ikerpárnak, mielőtt az állatkertbe került.

A szakember elmondta, hogy a mesterséges megtermékenyítés eredményeként világra jött ikerpandák esetében a túlélés átlagos esélye ötven százalékos. A hármas ikreknél a korábbi esetek példája alapján ennek a valószínűsége mindössze egy százalék körül volt.

Csang utalt arra, hogy a múltban négy alkalommal találkoztak hármasiker-szüléssel, de valamennyi esetben legalább az egyik kis panda elpusztult: vagy valamilyen testi hibája volt, vagy az alacsony testsúlya okozott problémát. A szóban forgó - inkubátort is megjárt - három testvér mindegyike már elérte az azonos korú pandák szokásos súlyát.

A kutatóközpont igazgatója beszámolt arról is, hogy közreműködésükkel eddig 208 panda született és maradt életben. Mint mondta, törekszenek annak elérésre, hogy az állatok természetes módon szaporodjanak, de sok esetben erre nincs meg bennük a hajlandóság, s ilyenkor avatkoznak be.

Tavaly 49 pandakölyök született Kínában, közülük 42 van még életben, ami rekordot jelent. A tenyésztési technológia fejlődésének köszönhetően a fogságban élő óriáspandák száma 2013 végére világszerte elérte a 376-ot. A hazájukban, Kínában, vadon körülbelül 1600 óriáspanda él.

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×