Infostart.hu
eur:
362.28
usd:
313.31
bux:
147892.66
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Négyezer fontért kelt el Mick Jagger hajfürtje egy londoni aukción

Négyezer fontot (1,4 millió forint) fizetett Mick Jagger hajfürtjéért egy névtelen vásárló a londoni Bonhams árverésén, amelyen a licitálók majdnem kétszeresére feltornázták a tétel előzetesen becsült leütési árát.

A hajfürtöt a veterán rocker egykori barátnője, Chrissie Shrimpton, az 1960-as évekbeli angol modell, Jean Shrimpton testvére bocsátotta árverésre, aki akkor találkozott először a későbbi sztárral, amikor Jagger még csak a London School of Economics egyik ismeretlen diákja volt.

A fürt - amely borítékban érkezik új gazdájához, rajta a felirattal, miszerint "Mick Jagger haja megmosás után + levágta Chris a Rose Hill Farm-on" - szerdán került kalapács alá az arctorzuláson átesett embereket segítő Changing Faces jótékonysági szervezet támogatása céljából.

A zenei, filmes és egyéb szórakoztatóipari relikviákat felvonultató aukción David Bowie The Jean Genie című számának a brit énekes által kézzel írt dalszövege (több változatban) 18 750 fontért (6,4 millió forint) talált új gazdára, míg a Led Zeppelin rockegyüttest alapító Jimmy Page gitárja 26 250 fontért (8,9 millió forint) kelt el.

Jagger, aki ebben a hónapban ünnepli 70. születésnapját, remek formában volt a Rolling Stones szombati koncertjén, amely az együttesnek a legendás Glastonbury fesztiválon való debütálását jelentette. A banda ezen a hét végén a Hyde Parkban lép színpadra a British Summer Time fesztiválon.

Címlapról ajánljuk

Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Hétfőn 13 órától Magyar Péter napirend előtti felszólalása nyitja a hetet, két új fideszes képviselő tesz esküt, tárgyalnak egy sor törvényről is. Kedden megválasztják az új köztársasági elnököt, aki esküt tesz és beszédet is mond. A Tisza-frakció Baka Andrást jelöli, így várhatóan ő lesz az új államfő.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
Vihar előtti csend a devizapiacokon, kihívások várnak a forintra

Vihar előtti csend a devizapiacokon, kihívások várnak a forintra

Óvatos kereskedéssel indul a hét a devizapiacokon, miután a gyenge amerikai munkaerőpiaci adatok a múlt héten kéthavi mélypontra lökték a dollárt, amely hétfő reggel már kissé korrigált. A befektetők most elsősorban a közel-keleti feszültségeket, az emelkedő olajárat és a héten érkező amerikai inflációs adatokat figyelik, miközben a piac már csak 44 százalékos esélyt áraz egy szeptemberi Fed-kamatemelésre az egy héttel korábbi 67 százalékkal szemben. A forint enyhe erősödéssel kezdte a hetet, de az iráni háborúról szóló hírek bármikor kilengéseket hozhatnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×