Infostart.hu
eur:
363.25
usd:
314.84
bux:
150022.25
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Feldarabolt kislány maradványai kerültek elő a hűtőszekrényből

Egy négyéves kislány feldarabolt holttestére bukkantak a dél-kínai Kantonban, egy férfi lakásának hűtőjében. A gyerek megölésével gyanúsított A He korábban állítólag azt mondta: az emberhús finom.

A kislány, Li Lingli, akinek a holttestét most egy hűtőszekrényében találták meg Kantonban, még péntek reggel tűnt el. Miután a szülei jelentették, hogy a gyereknek nyoma veszett, a rendőrség ötven lakást kutatott át a környéken.

A férfihoz végül a kislány nagymamája vezette el a hatóságot: ő vette észre a vérnyomokat, amelyek A He lakásába vezettek. A férfit, aki a hírek szerint elmebajos, letartóztatták.

Szomszédai magányos, zárkózott embernek ismerték A Hét, aki időnként női ruhákban járt-kelt az utcán. Ritkán szólt az emberekhez, és magában beszélt, ha izgatott volt.

A környékbeliek szerint a férfi különösen szerette a háborús filmeket, amelyeket az utca egyik közösségi tévéjén nézett. Az egyik szomszéd szerint egyszer azt is megemlítette, hogy az emberhús kifejezetten finom eledel.

Címlapról ajánljuk

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×