Infostart.hu
eur:
362.74
usd:
314.41
bux:
150471.68
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Három hónapon belül kétszer is apává válik az önjelölt rabbi

Sokak számára szokatlan lehet, ahogy Philip Sharp éli az életét. A brit férfi, aki magát rabbinak kiáltotta ki, hét nővel él együtt, bár hivatalosan egyikük sem a felesége. Hamarosan, majdnem egy időben két gyermeke is megszületik.

A Nagy-Britanniában élő férfi, aki azt állítja: Isten mondta neki azt, hogy éljen úgy, mintha egy ótestamentumbeli király reinkarnációja lenne, egy háremet tart fenn. Összesen hét nővel él együtt, akik közül azonban egyik sem a felesége hivatalosan.

A 48 éves Philip Sharpnak már nyolc gyermeke van, hamarosan azonban további kettő születik, az élettársai közül ugyanis a 39 éves Margo és a 38 éves Vreni gyermeket vár, előbbi ebben a hónapban hozza világra gyermekét, míg az utóbbi várhatóan januárban.

A férfi, aki saját bevallása szerint nem védekezik a gyermekáldás ellen, és partnereitől sem várja ezt el, elárulta, hogy általában konfliktussal jár, ha társai közül valaki teherbe esik, vele ugyanis több időt tölt és többet foglalkozik, mint a többiekkel.

A két hölgyön kívül a férfi még egy 49, egy 41, egy 50, egy 64 és egy 29 éves hölggyel él együtt. Élete során mindössze egyetlen nőt vett feleségül, az asszony azonban kilenc évvel ezelőtt elhagyta, amikor férje közölte vele, hogy több feleséget is szeretne.

Címlapról ajánljuk

Akciófotók Paksról: megkezdődött a fenékküszöb beépítése, érkezik a másik bárka is

„Megfeszített tempóban zajlik a munka Pakson. Az első bárka beállítása, rögzítése folyamatban van. Rövidesen a második bárka is megérkezik” – írta Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán, és fotókat is közzétett.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×