Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
Ijedt, kétségbeesett védekező nő fekete-fehér portréja.
Nyitókép: Getty Images

Pósfai Gábor: sürgősen fel kell lépni törvényileg a kapcsolati erőszak ellen

A belügyminiszter és a minisztérium álláspontja szerint a jogszabályoknak hatékonyabban kell szolgálniuk a megelőzést, valamint megfelelő visszatartó erőt kell jelenteniük azok számára, akik ártani akarnak másoknak.

A kapcsolati erőszak visszaszorítása és a közlekedésbiztonság erősítése ügyében egyeztetéseket kezdeményez a Belügyminisztérium a szabályozásért felelős tárcákkal – jelentette be Pósfai Gábor belügyminiszter kedden a Facebookon. A belügyi tárca javasolja egyebek mellett a távoltartás rendszerének megerősítését és a korai hatósági beavatkozás biztosítását az áldozat biztonságát veszélyeztető magatartásokkal szemben.

A tárcavezető azzal indokolt: az elmúlt időszakban több olyan konkrét esemény is történt, amely újra ráirányította a figyelmet arra, hogy mind a kapcsolati erőszakkal összefüggő távoltartás, mind a közlekedés rendjét kirívóan veszélyeztető cselekmények kapcsán sürgős teendője van a jogalkotóknak. Közölte:

a Belügyminisztérium álláspontja szerint a jogszabályoknak hatékonyabban kell szolgálniuk a megelőzést, és megfelelő visszatartó erőt kell jelenteniük azok számára, akik mások életét vagy testi épségét veszélyeztetik.

Pósfai Gábor jogos társadalmi elvárásnak nevezte, hogy a rendőrök nagyobb intézkedési jogosultsággal rendelkezzenek, valamint a jelenlegi keretek között is legyen lehetőség szigorúbb büntetések kiszabására.

Ennek megvalósítása érdekében a Belügyminisztériumban kidolgozott javaslatokról egyeztetéseket kezdeményeznek a szabályozásért felelős tárcákkal. A miniszter a javaslataik közül kiemelte a távoltartás rendszerének megerősítését és kiterjesztését, valamint indokoltnak nevezte, hogy a rövid időtartamú védelem helyett a bírósági távoltartás hosszabb időre legyen elrendelhető. Hangsúlyozta azt is, hogy

az áldozat biztonságát veszélyeztető magatartásokkal szemben korai hatósági beavatkozást kell biztosítani.

A közlekedésbiztonság ügyében emlékeztetett, hogy a kormány.hu felületén elérhető a témában elindított társadalmi egyeztetés, amelyben szeptember elejéig lehet véleményezni a tervezett változtatásokat. A kérdőív lezárása után a közlekedési és belügyi tárca közösen egyeztet majd a megoldásokról.

A jogsértések számának csökkentésén túl a kormány célja, hogy Magyarországon mindenki biztonságosabb körülmények között élhessen – emelte ki a belügyminiszter.

Címlapról ajánljuk
Több szülői igazolást javasol a szakszervezet

Több szülői igazolást javasol a szakszervezet

Naponta akár egy órát is elvehetnek a gyermekorvosok rendelési idejéből az iskolai igazolások adminisztratív terhei. „A megoldás az lenne, ha a szülők is igazolhatnák a gyermekük nem akut betegségek miatti hiányzását” – mondta Dr. Rajháthy Beatrix, a Magyar Orvosok Szakszervezetének alelnöke.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×