Infostart.hu
eur:
362.94
usd:
322.42
bux:
148165.65
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Katolikus Karitász

Közel négyezer gyereknek varázsoltak élményekkel teli nyarat

Közel négyezer, nehéz körülmények között élő gyerek nyaralt a nyáron a Katolikus Karitász bentlakásos és napközis táboraiban országszerte a „Vár a nyár!” program keretében – közölte a szervezet.

Azt írták: a Katolikus Karitász országos és 16 egyházmegyei központja, valamint számos plébániai csoportja száz helyszínen szervezett szünidei táborokat az általuk támogatott családok gyermekeinek. Csak a szervezet balatonakali üdülőjében közel ötszáz gyerek nyaralt.

A karitász által felkarolt 22 „felzárkózó településen” Borsodban, Hevesben és az Ormánságban emellett egész nyáron tematikus élménynapok várták az ott élő fiatalokat.

A közleményben idézték Zagyva Richárdot, a Katolikus Karitász országos igazgatóját, aki a táboroztatási program záróeseményén, csütörtökön Balatonakaliban elmondta: több mint háromszáz munkatárs és önkéntes kapcsolódott be a hónapok során a szervezésbe, a fiatalok kísérésébe és a programok lebonyolításába.

A közleményben kitértek arra: a Katolikus Karitász nyári táboroztatási programjának célja, hogy a nehéz helyzetben élő gyermekek számára a pihenés mellett olyan kulturális, közösségi, fejlesztő és lelki élményeket nyújtson, amelyek hosszabb távon megerősíthetik őket.

Címlapról ajánljuk
Nanu-nanu, Bajnok, Tibi bácsi – az ügynökakták nevei kulturális és sport vonalon

Nanu-nanu, Bajnok, Tibi bácsi – az ügynökakták nevei kulturális és sport vonalon

Vikidál Gyula és Korniss Péter múltjának rendszerváltozás előtti éveiről nem a Nyitott Aktákon olvasni először, azonban most tudjuk meg, melyik közismert személyiség szerepel Nanu-Nanu, Bajnok vagy éppen Tárnoki László néven az ügynökaktákban.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Visszavihetik nyugatra a magyar irodai munkahelyeket, de van egy kitörési pont

Visszavihetik nyugatra a magyar irodai munkahelyeket, de van egy kitörési pont

A mesterséges intelligencia nem temeti el a magyar üzleti szolgáltató szektort, de alaposan átalakítja – erről beszélt Shadeh Fadi a HIPA konferenciáján. Az ágazatban 2026-ban 259 központban mintegy 119 500 ember dolgozik, de miközben a központok száma egy év alatt 5,7 százalékkal nőtt, a foglalkoztatás csupán 0,8 százalékkal bővült. A központok 91 százaléka már bevezette vagy éppen bevezeti az AI-t, 42 százalékuk pedig leépítette az egyszerűbb feladatokat, és összetettebb munkákat hozott az országba. Magyarországot ugyanakkor egyszerre szorítják az olcsóbb ázsiai és dél-amerikai helyszínek, valamint az AI-jal hatékonyabbá váló nyugati központok. A jövő ezért azon múlik, hogy a magyar egységek a létszám helyett tudással és nagyobb hozzáadott értékkel tudnak-e versenyezni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×