Infostart.hu
eur:
379.43
usd:
319.25
bux:
129447.89
2026. február 11. szerda Bertold, Marietta

Megvan Pallai Péter végső búcsúztatásának időpontja

December 10-én vesznek végső búcsút Pallai Péter rádióstól, dzsessz szakértőtől, az InfoRádió korábbi szerkesztőbizottsági tagjától.

Pallai Péter újságírótól, dzsessz szakértőtől december 10-én 14 óra 30 perckor vesznek végső búcsút a Farkasréti temetőben. A BBC egykori munkatársa október 28-án, 86 éves korában hunyt el.

Tiszteletére január 2-án búcsúkoncertet rendeznek a Budapest Jazz Clubban, ahol zenészbarátai közösen emlékeznek rá – közölte közösségi oldalán a Harmónia Jazzműhely Alapítvány.

Pallai Péter 13 évesen, 1951-ben talált rá a dzsesszre, amikor az be volt tiltva Magyarországon. Az 1956-os forradalom leverése után az Egyesült Királyságba távozott, ahol először építőipari segédmunkásként dolgozott, majd a londoni egyetemen közgazdasági, valamint pedagógiai posztgraduális diplomát szerzett. Hét évig egy londoni gimnáziumban tanított, 1968-tól 1996-ig a BBC Világszolgálatánál dolgozott a magyar és angol nyelvű osztályon. Az aktuálpolitikai és dokumentumműsorok szerkesztése vagy vezetése mellett heti rendszerességgel készített dzsesszműsorokat is.

A rendszerváltozás után kétlaki lett, Budapestről tudósította a BBC Magyar Adását, 1996-tól 1999-ig a BBC budapesti irodavezetője volt.

A kétezres évek elején szerkesztőbizottsági tagként segítette az InfoRádió munkáját.

Nyugdíjazása után különböző budapesti rádióknál népszerűsítette a dzsesszt, 1999 és 2015 között a Civil Rádió műsorszerkesztőjeként.

A budapesti Harmónia Jazzműhely alapítójaként nagy szerepet játszott a magyar dzsesszmuzsikusok londoni bemutatkozásának szervezésében, az angol–magyar zenei együttműködés előmozdításában. 2019-ben alapító szerkesztője volt a MagyarJazz.hu internetes portálnak. Több történelmi témájú kötet fűződik a nevéhez, társszerzője volt A jazz évszázada (2015) című könyvnek, amely alapvetően a műfaj 20. századi amerikai történetét meséli el. Szintén szerzője volt az 1956-os forradalmat feldolgozó A szabadság hullámhosszán és a Némi demokráciától a népi demokráciáig című könyvnek. 2014-ben megkapta a Pernye András-díjat, amelyet fotóművészeti, kritikai, újságírói, kiadói, koncertszervezői és egyéb, a dzsesszélet érdekében végzett kiemelkedő tevékenység elismeréséért ítél oda a Magyar Jazz Szövetség. 2022-ben Aranytoll Életmű-díjat kapott a MÚOSZ-tól. Az egyik kezdeményezője volt a nemzetközi dzsessznap magyarországi megrendezésének.

Pallai Péter 2019-ben volt az InfoRádió Aréna című műsorának vendége, ahol Sárközi Mátyással együtt idézte fel a BBC magyar adásánál közösen töltött éveket.

Címlapról ajánljuk
Tánctilalom, rabszolgaság, születési előjogok – döbbenetes szabályokat vezettek be a tálibok

Tánctilalom, rabszolgaság, születési előjogok – döbbenetes szabályokat vezettek be a tálibok

Új büntető törvénykönyv lépett érvénybe Afganisztánban. A kódex tág nyelvezetet használ, kiszélesítve a bírák és a tisztviselők döntési jogkörét, teret biztosítva egyebek mellett az önkényes letartóztatásoknak. Dócza Edith Krisztina, a Migrációkutató Intézet vezető elemzője az InfoRádióban elmondta: társadalmi osztályok alapján sorolják be azt, hogy az adott bűnelkövető milyen büntetésre számíthat. Afganisztánban tilos a tánc és a táncnézés, a tálibellenes mozgalmak résztvevői pedig akár halálbüntetést is kaphatnak.

„Kiiktatni” – drámai videót közölt a kormányülésről Orbán Viktor

Szijjártó Péter szerint a brüsszeli-kijevi együttműködésben a terv az, hogy Magyarországot mint akadályt kiiktassák. Ha ezt megteszik, azzal bármely tagországot kiiktathatják később a brüsszeli döntéshozatalból – állította a külgazdasági és külügyminiszter.
inforadio
ARÉNA
2026.02.12. csütörtök, 18:00
Hankó Balázs
kultúráért és innovációért felelős miniszter
Befektetők, figyelem: így válhat nagyon gyorsan kritikussá a helyzet az ezüstpiacon

Befektetők, figyelem: így válhat nagyon gyorsan kritikussá a helyzet az ezüstpiacon

Valami nagyon megváltozott az ezüst körül: egyre több jel utal arra, hogy a következő időszakban gyorsan fog éleződni a helyzet, és nagyon markáns mozgások jönnek a nemesfém árában. Ilyenkor a befektetők számára nem az lesz a kérdés, hogy „mi az ok”, hanem az, hogy mikor válik a sztori önbeteljesítővé – és hogy a piac mikor kezdi el beárazni a paradigmaváltást. Az elemzésben azt nézzük meg, hogy miért lehet most reálisabb forgatókönyv egy hirtelen ezüstár-ugrás, mint a  lassú és kiszámítható emelkedés. Megmutatjuk, milyen piaci minták szokták megelőzni a gyors ralit és azt is, hogy mire érdemes ilyenkor befektetőként nagyon odafigyelni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×