Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
Thunderstorm over Budapest Parliament
Nyitókép: Photographer and videographer fr/Getty Images

Karácsony Gergely: Trianon terhét 105 év után is cipeli a hátán Budapest

Trianon sorstrauma, amelyre úgy kell emlékezni, hogy kimondjuk az igazságot az igazságtalanságról, de nem menekülünk a sérelmeink közé a valóság elől – írta Karácsony Gergely főpolgármester szerdán, a nemzeti összetartozás napján a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében.

Karácsony Gergely emlékeztetett: 105 éve ilyenkor „az ország lehajtott fejjel gyászolta a trianoni döntést”.

„A fájdalom akkor egyesítette a nemzetet. Ma már a fájdalom sem. Trianon velünk él, kitörölhetetlenül. Trianon sorstrauma. Szenvedést jelentett sok százezer embernek, örökre felforgatva 3,5 millió határon túli magyar életét. Kisebbségi magyarnak lenni mindennapos feladat, és bizony: küzdelem. Ezt tisztelni pedig kötelesség” – fogalmazott.

A főpolgármester azt írta: Trianon terhét 105 év után is cipeli a hátán Budapest. „Mert ő lett a bűnbak. A bűnös város. És mert már a létével is felhívja a figyelmet az országcsonkítás tragédiájára. Mert túl nagy, túl színes, túl gazdag a megcsonkított, kulturális sokszínűségétől megfosztott, meggyötört országhoz.”

A bejegyzése szerint voltak és vannak, akik ezért Budapestet akarják megcsonkítani. Voltak és vannak, akik a fájó sebeket feltépve fordítják szembe az országot a fővárosával.

„De a trianoni döntés feletti fájdalmat kisajátítani éppúgy bűn, mintha valaki a saját érdekeit a nemzet érdekeivel azonosítja. Mert a politikai vitáknak nem lehet az a tárgya, hogy ki tartozik a nemzethez – csak és kizárólag az, hogy mi a jó a nemzet számára” – írta Karácsony Gergely.

Kiemelte: „úgy kell hát emlékeznünk Trianon traumájára, hogy kimondjuk az igazságot az igazságtalanságról, de nem menekülünk a sérelmeink közé a valóság elől. És egy pillanatra se feledkezzünk meg arról, hogy itt, az európai félperiférián nem ellenségei, hanem sokkal inkább sorstársai vagyunk egymásnak”.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Velencei-tóról dönteni kell

Szakértő: a Velencei-tóról dönteni kell

Nehéz lenne még ezen a nyáron dönteni a Velencei-tó helyzetének rendezéséről, de lenne min változtatni – fejtette ki az InfoRádió Aréna című műsorában Vasas Gábor, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója, aki szerint az is katasztrófa, ahogy sokszor hozzáállunk a helyzethez, miközben fel kellene készülni a tó vízállásának drasztikus változásaira.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Orosz nagyvárosokat lőnek az ukránok, váratlanul tűzszünetet ajánlott Moszkva – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Orosz nagyvárosokat lőnek az ukránok, váratlanul tűzszünetet ajánlott Moszkva – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Az orosz hatóságok szombati tájékoztatása szerint az éjszaka folyamán nagyszabású ukrán dróntámadás érte Szentpétervárt és a környező Leningrádi területet. A beszámolók alapján a csapások egy jelentős olajexportot bonyolító balti-tengeri kikötőt is érintettek. Orosz források a védelmi minisztériumra hivatkozva arról írnak, hogy Oroszország kész átadni Ukrajnának az elesett katonák holttestét Kosztyantinyivkánál, és ennek érdekében ideiglenes tűzszünetet javasol a városban – számolt be az Ukrajinszka Pravda. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×