Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: magyarepitok.hu

Budapest határában már lehet strandolni – örülnek a hideg víznek

Budapest határában egész évben lehetőség van szabadvízi fürdőzésre, illetve úszásra, természetesen vízimentő felügyelete mellett. A Lupa-tónál a júniusi strandszezon előtt a hét öt napján várják a fürdeni vágyókat.

Nyári melegre ugyan még várni kell, de a szabadtéri fürdőzésről addig sem kell lemondania senkinek. Hamza Gergely, a Lupa kommunikációs vezetője az InfoRádióban elmondta, tavaly véget sem ért a strandszezon, hiszen ősztől már várták a hideg vizes fürdőzés hódolóit.

„Naponta több órán keresztül nyitva tartunk, a helyszínen szakképzett vízimentők teljesítenek szolgálatot, felügyelik a hideg vízben fürdőzőket, és befogadtunk több szervezetet is, amelyek hideg vizes fürdőzéssel foglalkoznak, ők segítenek az újoncoknak, a kezdőknek, hogyan érdemes ennek nekikezdeni” – mondta.

Vannak csoportos foglalkozások, s vannak olyanok is, amikor esetleg egyénileg tanítják meg azt, hogy miként kell a hideg vízzel ismerkedni, elmerülni benne. Kedden, szerdán és csütörtökön reggel 6 és 10 óra között várják a hideg vízben fürdőzni vágyókat, illetve hétvégente szombaton és vasárnap 10-14 óra között.

A hideg vizet kedvelők egész évben hódolhatnak szenvedélyüknek. A hideg hónapokban még szaunát is üzemeltettek a helyszínen, most, tavasszal már nem.

A hideg vizes fürdőzés mellett a profibb extrém sportolók is jöhetnek már, hiszen a wakeboardpálya is elindult már, és várja a vízen csúszni vágyókat, ők neoprén ruhában szoktak ilyenkor „bravúroskodni”.

A hivatalos strandszezon júniusban kezdődik, részben igazodva a tanév végéhez.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Történelmi kudarcot szenvedett a Republikánus Párt az időközi választásokon; az gyorsan világossá vált, hogy ennek elsődleges oka, hogy a Donald Trump (és Benjámin Netanjahu) által megindított iráni háború hatásai miatt az egekbe szöktek a megélhetési költségek az Egyesült Államokban. Erről Trump alelnöke, JD Vance kifejezetten nyílt és kritikus hangnemeben írt, de maga az elnök is elismerte, hogy a konfliktusnak „köze volt” a vereséghez. Választási kudarccal való szembenézés és kiábrándulás ide vagy oda, tény, hogy az iráni háború továbbra is megoldatlan kérdés, ennek a lezárásához egy „bocsi, de meggondoltam magam” nyilvánvalóan nem lesz elég. Nézzük meg, milyen irányba folytatódhat most a konfliktus.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×