Infostart.hu
eur:
362.49
usd:
316.94
bux:
141375.79
2026. július 17. péntek Elek, Endre
Shards of car glass on the asphalt road.
Nyitókép: Berezko/Getty Images

Öt autó szaladt egymásba az M5-ösön

Több jármű összeütközött az M5-ös autópálya 33-as kilométerszelvényében, Ócsa térségében a Budapest felé vezető oldalon – közölte honlapján a katasztrófavédelem hétfőn.

D. Tóth Norbert, a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-nek elmondta, a balesetben öt autó ütközött össze, a helyszínről egy embert könnyű sérülésekkel szállítanak kórházba.

Hozzátette, a baleset egy sávot foglal el az autópályán, ahol mintegy öt kilométeres torlódás van.

Címlapról ajánljuk
Részvénypiaci viharok a világban és Magyarországon: itt az első félév mérlege

Részvénypiaci viharok a világban és Magyarországon: itt az első félév mérlege

A magyar részvények 2026-ban július közepéig 28 százalékos hozamot értek el, miközben az olajpiaci kockázatok, a mesterséges intelligencia által hajtott technológiai rali és a befektetői tőkeáramlások átrendeződése továbbra is meghatározzák a globális piacok mozgását – hangzott el az MBH Befektetési Bank Piaci Pulzus című rendezvényén. Az InfoRádió Debreczeni Csabát, az MBH Befektetési Bank vezető részvényelemzőjét kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.07.17. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×