Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
325.85
bux:
145899.24
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: YouTube/MÁV-csoport

Drámai videón a halálos vasútbalesetben felborult vonat

A csütörtöki tiszaeszlári idén már a 11. vasúti átjárós baleset, az ötödik halálos áldozattal.

Tragédia árnyékolta be a csütörtök reggelt: a Görögszállásról 7 órakor Tiszalökre indult személyvonat Tiszaeszláron, a vasúti átjáróban egy személygépkocsival ütközött. A pickup sofőrje a helyszínen életét vesztette. Az eset Tiszaeszlár szélén, szántóföldek közelében történt. A szon.hu-nak a környéken élők elmondták, nem tudnak róla, hogy a tragédiának szemtanúja lett volna.

Többen a vonat ablakán másztak ki, míg másoknak a hatóságok segítettek kijutni a járműből.

Az ütközés helyszínén tartott sajtótájékoztatón Hadnagy Attila, a MÁV Pályaműködtetési Zrt. debreceni területi igazgatója elmondta, a BZ motorvonaton 15 utas és két fős személyzet utazott. Az egyik utas az ütközés következtében beütötte a fejét, ezért a két kiskorú gyermekével együtt a mentők megfigyelésre kórházba szállították. A mozdonyvezető térde és a vezető jegyvizsgáló bokája is megsérült a balesetben, őket a helyszínen ellátták a mentőszolgálat munkatársai.

Az ütközés erejétől a terepjárót a vonat néhány méteren keresztül maga előtt tolta, majd a vasúti szerelvény az oldalára borult. A tűzoltók létrákkal támasztották meg, később daru emeli vissza a sínekre.

Az elsődleges információik szerint a vonat hozzávetőleg 28 km/h sebességgel haladt az ütközés pillanatában. Úgy tűnik, a vasúti pályában nem keletkezett nagy kár: 17 vasbeton talpelem sérült meg, ezeket pénteken kicserélik a szakemberek, mondta Hadnagy Attila. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt 16 évben a MÁV hálózatán egyetlen halálos vasúti átjárós baleset sem történt a vasúttársaság hibájából.

Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Alkotmányos válság van Lengyelországban az alkotmánybíróság körüli helyzet ügyében. Tálas Péter elemző szerint az nem kérdés, hogy anno a Kaczyński-féle PiS és Nawrocki elnök jogot sértett, de a mostani átmenet is felvet jogi aggályokat. Az elemző szerint bajban van a Tusk-kormány, de a helyzet a lengyel külpolitika Ukrajna-pártiságát alapvetően nem fogja megváltoztatni.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Bombafenyegetések egész sora rázta meg Európát, repülőgépeket irányítottak át, repülőteret zártak le

Bombafenyegetések egész sora rázta meg Európát, repülőgépeket irányítottak át, repülőteret zártak le

Bombafenyegetések sorozata okozott fennakadásokat az európai légi közlekedésben hétfőn és kedden. Lengyelországban, Bulgáriában, Spanyolországban és Magyarországon is biztonsági intézkedéseket kellett elrendelni, több utasszállító gépet más repülőtérre irányítottak, az egyik varsói repülőteret pedig ideiglenesen lezárták. A fenyegetések miatt több száz utas utazása szakadt meg, a hatóságok azonban az eddig ellenőrzött repülőgépeken nem találtak robbanószerkezetet. Egyelőre az sem világos, hogy a különböző országokban történt incidensek összefüggnek-e egymással.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×