Infostart.hu
eur:
364.63
usd:
324.81
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: BKK

Azt gondolták, megússzák: két nap alatt 40 sofőr is a rendőrök horgára akadt ugyanazért

Összefogtak a rendőrökkel a BKK-ellenőrök: forgalmas fővárosi járatok csaknem 40 ezer utasát ellenőrizték, továbbá a rendőrök vizsgálták a buszsávok használatát is.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) munkatársai februárban is nagy erőket mozgósítottak, és a fővárosi rendészekkel együttműködve összesen 6 járat csaknem 40 ezer utasát, a megállókat és az állomásokat, valamint azok környezetét ellenőrizték. Az egész évben folyamatos, összehangolt kezdeményezés célja, hogy a fővárosban közlekedők nagyobb biztonságban érezzék magukat.

A rendőrök és jegyellenőrök

  • az 1-es és az 1A, illetve a 4-es és a 6-os villamos,
  • az M4-es metró, valamint
  • a 151-es busz teljes szakaszán utazókat ellenőrizték, továbbá az érintett megállókon és környezetükön kívül
  • a Deák Ferenc tér, a Széll Kálmán tér, a Kelenföld vasútállomás és a Határ út metróállomás kijáratánál is fokozott ellenőrzést végeztek.

A rendőrök nyolc embert fogtak el, illetve állítottak elő: hármat szabálysértési körözés miatt, hármat kábítószer birtoklásáért, egy külföldi nem tudta igazolni a jogszerű itt-tartózkodását, valamint megtaláltak egy intézetből szökött fiatalkorút, akit eltűnés miatt kerestek. Közterületi alkoholfogyasztás miatt a járőrök három esetben intézkedtek – derül ki a közleményből.

A rendőrök február 26-án és 27-én (szerdán és csütörtökön) a buszsávok szabályos használatát is ellenőrizték. Az akció kiterjedt az M1-es, az M5-ös, az M7-es autópálya bevezető szakaszaira, valamint a II., a IV., a IX., a XI., a XIV. és a XIX. kerületre.

A kétnapos ellenőrzés során a rendőrök buszsáv jogosulatlan használata miatt 40 gépjárművezetővel szemben szabtak ki helyszíni bírságot: 38-szor a buszsávban történő szabálytalan közlekedés, 2-szer szabálytalan várakozás miatt. Egyéb közlekedési jogsértések miatt további 18 intézkedésre volt szükség, többek között útburkolati jel és megállni tilos jelzőtábla figyelmen kívül hagyása, valamint kerékpársávon történő megállás miatt.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×