Infostart.hu
eur:
364.91
usd:
324.81
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
View of babys feet with a hospital security tag on
Nyitókép: Getty Images/Sally Anscombe

Több elhagyott gyermeket szállítottak egyik kórházból a másikba

Minden korábbinál több magára hagyott kisbaba élhet huzamosabb ideje kórházak gyermekosztályain, az intézmények egymás közt igyekeznek megoldani a gyermekek gondozását.

A Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház kalocsai telephelyéről a Bajai Szent Rókus Kórházba szállítottak át nemrég olyan babákat, akiket szüleik magukra hagytak - írja a nepszava.hu.

A lap információi szerint 13 újszülöttet, csecsemőt és kisgyermeket gondoztak Baján, a legnagyobb már több mint egy éve élt ott. Az Országos Kórházi Főigazgatóság megerősítette, hogy a gyermekeket átszállították egyik kórházból a másikba, azt azonban nem közölték, összesen hányat. A lépést azzal indokolták, hogy biztosítsák a legmagasabb szintű ellátást, gondozást. A lap azt is írja, úgy értesült, hogy

a gyermekeket azért kellett átköltöztetni, mert Kalocsán bezárt a gyermekosztály, ahol születésük óta éltek.

A vármegyei kórház közleménye is erre utal, amelyben a kalocsai gyermekellátással kapcsolatban azt írták, hogy "a több napos kórházi bent fekvést igénylő betegek kezelését nagyobb méretű centrumkórházakba szervezik."

Az OKFŐ ellenben cáfolta a kalocsai gyermekosztály bezárását.

A lap egy anyukától értesült a gyerekek Kalocsáról Bajára való átköltöztetéséről, és azt is elárulta, hogy civil szerveződés indult korábban a babák ügyében, pelenkát, tápszert, ruhákat gyűjtenek nekik a helyiek, mivel a kórház dolgozóinak erre nincs kapacitása.

Mint arról korábban az Infostart is beszámolt, a nevelőszülők hiánya miatt minden korábbinál több magára hagyott baba él csecsemőosztályokon. A Belügyminisztérium akkori tájékoztatása szerint 280-300 újszülött rekedt kórházakban.

Nemrég a budapesti Heim Pál Gyermekkórház kért segítséget 14 elhagyott csecsemő miatt az OKFŐ-től. Ezért a szervezet 8 fővárosi és Pest megyei kórházhoz fordult, hol tudnának átvenni kórházban hagyott, de nem beteg gyerekeket a Heim Páltól - írja a lap. Hozzáteszik, a kalocsai és a Heim Pál kórház ügyében is feltűnő, hogy

nem a gyermekvédelmi rendszer kezeli a helyzetet, hanem a kórházak próbálnak megoldást találni.

Az új eljárásrend értelmében, ha hat héten belül sem az anya, sem más hozzátartozó nem jön a kórházban hagyott gyerekért, a csecsemő lemondó nyilatkozat nélkül örökbe fogadhatóvá válik, és így elindulhat az örökbefogadási folyamat. Az anya távozását követő egy munkanapon belül értesítenie kell a kórháznak a kormányhivatalt. Az intézmény a gyermekvédelmi gyámnak és a leendő örökbefogadó szülőknek is biztosítja a gyermek látogatását, és átadja a babát, a gyámhatósági "döntésben foglaltak szerint".

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára még decemberben számolt be róla, hogy a "gyorsított" eljárásnak köszönhetően 59 kórházban hagyott kisbaba lett örökbe fogadható.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: mutatjuk az eredményeket – Fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára

Amerikai választás 2026: mutatjuk az eredményeket – Fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×