Infostart.hu
eur:
363.35
usd:
314.51
bux:
150106.67
2026. augusztus 14. péntek Marcell
Nyitókép: BAHART

Újabb balatoni rekord

Több mint 2 millió 300 ezren utaztak 2024-ben a Balatoni Hajózási Zrt. járatain, 178 ezerrel többen, mint a megelőző évben. Idén új kedvezményeknek örülhetnek a családosok és a kerékpárosok is.

A személyhajózási szezonban sikerült elérnie a 2 millió feletti utasszámot a Bahartnak tavaly. Most ősszel és télen is élénk maradt a hajózás iránti érdeklődés, különösen az ünnepek alatt. A színes balatoni programok és a meghosszabbított menetrend alapján 30 percenként közlekedő új kompok, valamint a fénykomp közel 30 ezer utast vonzottak.

Az újonnan forgalomba álló két új kompnak is köszönhetően 1 millió 462 ezer utas, 463 ezer gépjármű és 134 ezer kerékpár szelte át a Balatont Szántód és Tihany között. Tömegek voltak kíváncsiak a két új katamaránra is, így 2023-hoz képest közel 19 százalékkal utaztak többen a Bahart személyhajóin tavaly.

Minden útvonalon jelentősen nőttek az utasszámok: a legtöbben, 250 ezren a Fonyód-Badacsony vonalon utaztak, míg a legjelentősebb, 40 százalékos növekedést a Balatonboglár-Révfülöp járat érte el. A legtöbb utast az új Tomaj katamarán szállította. A Bahart sétahajóira 200 ezren vettek jegyet, ami 36 százalékkal több, mint 1 évvel korábban. A személyhajók összesen 44 ezer kerékpárt szállítottak.

A kompközlekedésben 2025. január 1-től díjmentesen utazhatnak a 14 év alattiak, a nyugdíjasok, a 65 év felettiek és a nagycsaládosok. 50 százalékos kedvezményt kapnak a 14–25 közötti fiatalok és a közalkalmazottak. A személyhajókon csökken a családi jegy ára, és már egy gyermek esetén is igénybe vehető lesz ez a jegytípus. A személyhajókon a családi jegy érvényes lesz a menetrendi és sétahajó járatok mellett a gyerekhajókra is. A kerékpárosok is kedvezményben részesülnek, hiszen a kompokon és a személyhajókon is csökken a biciklijegyek ára. A digitális Bahart-kártya továbbra is kedvezményes komp közlekedést biztosít.

Idén a személyhajók március végén indulnak, a kompok addig is a téli időszakban hétköznapokon 60 percenként, hétvégente pedig már 30 percenként közlekednek.

Címlapról ajánljuk
Kekvák: az Alkotmánybíróság elutasította a Fidesz és a KDNP indítványát

Kekvák: az Alkotmánybíróság elutasította a Fidesz és a KDNP indítványát

Az Alkotmánybíróság (Ab) érdemi vizsgálat nélkül utasította vissza a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó alaptörvény-módosítás elleni Fidesz–KDNP által beadott indítványt. Sulyok Tamás államfő eltávolítása, az országgyűlési képviselők kapcsán az időkorlát és az alkotmánybírák korhatára ügyében még nincs döntés.

Szigethy-Ambrus Nikoletta: az alacsony vízállás nem csak az energiaellátást, hanem számos más ágazatot is veszélyeztethet

A Duna apadását a teljes gazdaság megszenvedheti – áll az Oeconomus legújabb elemzésében. A gazdaságkutató alapítvány elemzője, Szigethy-Ambrus Nikoletta az InfoRádióban elmondta, az aszály hatásait leginkább az áruszállítás szenvedi meg.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×