Infostart.hu
eur:
361.77
usd:
315.78
bux:
153558.85
2026. szeptember 22. kedd Móric
Bahart
Nyitókép: Bahart

Megvan a Balaton idei egyik fő nyertese

Augusztus végén lezárult a balatoni hajózás főszezonja. Nyár végéig a Balatoni Hajózási Zrt. kompjai 1 millió 229 ezer, a személyhajók pedig 791 ezer utast szállítottak. Így idén a Bahart tavalyhoz képest már 2 hónappal korábban, augusztus végére elérte a 2 milliós utasszámot – közölte a hajótársaság.

Kiemelték, hogy a sikerhez a kormány által biztosított, 6 milliárd forintos támogatás eredményeként szolgálatba álló új hajók is hozzájárultak. Az így kialakított sűrűbb menetrend, a színes programválaszték és az új családi kedvezmények hatására

a forgalom a tavalyi rekord év nyári hónapjaihoz képest 10 százalékkal növekedett.

Az új kompok és katamaránok népszerűségét mutatja az is, hogy idén a balatoni hajózás felkerült a legnépszerűbb programokat összesítő, Best of Balaton listájára – fűzték hozzá.

A kompokon utazók száma 59 ezerrel haladta meg a tavalyi eredményt, és már több mint 500 ezer utast szállítottak Szántódrév és Tihanyrév között.

Veigl Gábor, a Bahart vezérigazgatója a közleményben megjegyezte, hogy a kompok jelentősége túlmutat az utasszámokon is, hiszen azok meghatározó szerepet játszanak a tóparti települések közötti közlekedés támogatásában, a gépjárműforgalom és a károsanyag kibocsátás csökkentésében.

A személyhajók forgalma 134 ezerrel emelkedett az idei szezon végéig. A legtöbben, 120 ezren a Tomaj nevű új katamaránnal utaztak, míg a flottába visszakerülő Jókai nosztalgiahajó a Helka után a második legnépszerűbb klasszikus hajó volt. A legtöbben Balatonfüred, Keszthely, Siófok, Balatonlelle és Balatonalmádi kikötőiből indultak sétahajózni, míg a menetrendi hajózásban legszámottevőbb növekedés a legnépszerűbb Fonyód-Badacsony útvonalon történt - ismertette a Bahart.

Kiemelték:

az augusztus 17–20-i hosszú hétvége az év eddigi legforgalmasabb időszakát jelentette a Bahart számára:

csak 19-én a személyhajók és a kompok is mintegy 19-19 ezer utast szállítottak. Hasonlóan népszerű volt a Balaton-átúszás július 21-i időpontja is, amikor több mint 16 ezren léptek a személyhajók fedélzetére. Emellett tovább növekedett a kerékpáros utasok száma is az idei főszezon végéig: a kompokon 11 százalékos bővülés mellett közel 110 ezren, míg a személyhajókon mintegy 38 ezren, azaz 15 százalékkal többen utaztak kerékpárral, mint tavaly ilyenkor.

Kiemelt érdeklődés övezi a Bahart programhajóit is: a gyerekhajókat a főszezon során több mint 8 ezer vendég vette igénybe, ami 6 százalékos emelkedést jelent az előző évhez képest, a buli- és esti chill hajókon pedig több mint 21 ezren szórakoztak. Mindemellett augusztus 20-án közel 2 ezer utas gyönyörködött a Balaton-parti tűzijátékokban a társaság hajóin, ami 45 százalékos emelkedést jelent a tavalyi utasszámhoz képest.

Bahart
Bahart

A társaság kitért arra is, hogy a nyár végéig 30 százalékkal nőtt az online jegyvásárlások száma az előző év azonos időszakához viszonyítva. A nyári szezonban minden negyedik jegyvásárló már online, vagy a kikötőkben elhelyezett automatákon keresztül vásárolta meg jegyét.

A társaság felhívta a figyelmet arra is, hogy a hajózás az ősz beköszöntével sem áll le, hiszen a helyben lakókat és a turistákat továbbra is várják a sétahajók, valamint a főbb útvonalakon közlekedő menetrendi hajók. A Szántódrév és Tihanyrév közötti kompjáratok szeptemberben is sűrített menetrenddel járnak, reggel 7 és este negyed 10 között fél óránként indulnak.

Címlapról ajánljuk
Oda Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi joga

Oda Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi joga

A fideszes országgyűlési képviselőkkel szemben Litresics András ügyvéd tett feljelentést a „Zsolti bácsi-ügyben” közzétett és megosztott Facebook-bejegyzés és sajtótájékoztatók miatt.

Alkotmányellenes a szolidaritási adó alkalmazásának pár szabálya

Alaptörvény-ellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait, mivel azok sértik az alaptörvény tisztességes hatósági eljáráshoz való jogra és azzal összefüggésben egyéb eljárási garanciákra vonatkozó rendelkezéseit. Karácsony Gergely főpolgármester kedden a Facebook-oldalán üdvözölte a döntést.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
A szabályozóé a nyitólépés - Kiszámíthatóságot ígér az állam, lépnének már a hazai ingatlanbefektetők

A szabályozóé a nyitólépés - Kiszámíthatóságot ígér az állam, lépnének már a hazai ingatlanbefektetők

Felgyorsult az ingatlanpiachoz, építőiparhoz és lakhatáshoz kapcsolódó szabályozás az utóbbi évekhez képest, de még sok munka zajlik a háttérben - mondta el az állami főépítész, Szemerey Samu, aki a minőségen alapuló, kiszámítható és a versenyt támogató szabályozást, de társadalmi hasznot is ígért a döntéshozók részéről a 22. alkalommal megrendezett Portfolio Property Investment Forumon. A rendezvényen felszólaló szakértők kiemelten reflektálnak a megváltozott politikai, gazdasági, üzleti környezetre, de a kamatkörnyezet, az AI és a globális hangulat is szóba kerül a piac nagy sakkjátszmájában. Visszakerült Magyarország a nemzetközi befektetési térképre - az, hogy mit jelent mindez a piac számára, arra ma a stratégiaalkotás és tervezés mellett reményeink szerint válaszokat is találunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×