Infostart.hu
eur:
363.36
usd:
322.98
bux:
148567.38
2026. november 4. szerda Károly
Kormoránok egy fán naplementekor a Kis-Balatonnál Zalavár közelében 2017. december 6-án.
Nyitókép: MTI Fotó: Varga György

Tizenkét évig dézsmálta a Balaton halait, most végeztek vele

Gyérítik a kárókatonákat a tó környékén, és érdekes példányokat is kilőnek a vadászok.

Az utóbbi mintegy másfél hétben újabb 75 nagy kárókatonát lőttek ki a Balatonon. Kiderült, hogy 12 évig dézsmálta a Balaton halait egy most kilőtt kormorán – írja a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. Facebook-bejegyzésére hivatkozva a sonline.hu.

Korábban elejtettek már egy észtországi madarat, amelyet 2017. június 15-én gyűrűzték. Egy mosr Keszthelyen elejtett madárra pedig Zalaváron (Kis-Balaton) került gyűrű 2013. április 24-én. "Ez a kárókatona a hazai állomány tagjaként közel 12 évig járta a Balatont és a közeli tógazdaságokat” – írta posztjában Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette: ezen a télen, mindeddig 269 kormoránnal sikerült csökkenteni a Balatonra járó kolónia létszámát.

Szári Zsolt egy extrém esetről is beszámolt. „2011-ben, Fonyódon ejtettünk egy ránézésre is öreg, gyűrűs madarat. A gyűrű belső felén csak az utolsó két szám volt leolvasható, a többit lekoptatta a madár a másik lába szárával. Mint utóbb kiderült, ez a madár 23 évvel korábban lett meggyűrűzve Radán (Kis-Balaton), és közelített az európai korrekorder skandináv madár 24 éves életkorához” – jegyezte meg.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Megrohamozták az első széltendert, a kormány szerint nagy siker - De valóban így van?

Megrohamozták az első széltendert, a kormány szerint nagy siker - De valóban így van?

Jelentős beruházói érdeklődést hozott az új magyar széltender: 37 pályázó összesen 46 pályázatot nyújtott be, közel 2300 megawattnyi szélerőmű megépítésére. A bontási adatok ugyanakkor visszaigazolják a helyszínválasztással kapcsolatos korábbi aggályokat, ugyanis hiába alakult ki több hálózati csomópontnál nagy verseny, két helyszín szinte üresen maradt. A különbség a következő kiírások szempontjából is fontos, hiszen a hosszú távú magyar szélenergia-tervek teljesítéséhez a meghirdetett csatlakozási lehetőségekből tényleges beruházásoknak kell születniük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×