Infostart.hu
eur:
364.31
usd:
324.77
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: MKIF

Életveszélyes piruett az autópályán – videón két nagy csattanás

Az MKIF kamerái két olyan balesetet is rögzítettek, ahol a vizes úton megcsúszott az autó, és a sofőr már nem tudott korrigálni.

Az esős időjárás egyik hátulütője, ha az utakon vízátfolyás alakul ki. Ilyenkor ugyanis fennáll az aquaplaning veszélye, azaz amikor a gumiabroncsok nem tudják kiszorítani maguk alól a vízréteget, majd elveszítik a tapadást az úttal, ezáltal az autó irányíthatatlanná válik.

Két, a forgalomfigyelő kamerák által rögzített esettel szemléltette a jelenséget a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF). Az első felvételen egy Mercedes-Benz, míg a másodikon egy kisbusz vezetőjét tréfálták meg a körülmények – mindkét felúszásnak baleset lett a vége.

Bár a sebesség csökkentésével és a hirtelen mozdulatok elkerülésével elkerülhető az aquaplaning, arra az esetre, ha mégis bekövetkezne, a következőket tanácsolja az autópálya-kezelő:

  • ne fékezzünk hirtelen és ne is rántsuk el a kormányt,
  • emeljük el a lábunkat a gázról, hagyva, hogy fokozatosan lassuljon az autó,
  • és tartsuk stabilan a kormányt, amíg visszanyerjük az irányítást.

A fentieken kívül arra is felhívták a figyelmet, ha valakinek ki kell szállnia az autóból a sztrádán, az első dolga az legyen, hogy felveszi a láthatósági mellényt, és a szalagkorláton hív segítséget. Az első esetnél az ellenkezőjét láthattuk: négyen is a törött autó körül sétálgatva szedegették fel az útburkolatról a törmelékeket.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×