Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Wall of sand bags to stop flooding.
Nyitókép: Sally Anscombe/Getty Images

Árvíz: nagyon kellett az utóbbi két nap

A Rábán nem várható utánpótlása az árhullámnak, a Dunán pedig a péntek–szombati mohácsi tetőzés után elhagyja az országot az ár, a védekezéshez átrendelt vízügyes szakemberek jelentős része már hazatért – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF).

A Rába vízgyűjtőjén az elmúlt két nap gyakorlatilag csapadékmentes volt az időjárás, és a szombaton érkező hidegfront sem okoz majd említésre méltó esőt, így a folyó felső szakaszairól az árhullámnak nem érkezik utánpótlása.

Szentgotthárdon a vasárnapi, illetve Körmendnél a hétfői tetőzés óta intenzív az apadás. A tetőzés Sárvárnál csütörtökön dél körül volt, 389 centiméteres vízállással (harmadfok 380 cm), lejjebb, Árpásnál pedig szombaton napközben lehet rá számítani, a harmadfok szintje körül. Győrnél a Duna hatására az apadási tendencia mellett némi emelkedés valószínű a hétvégén, de a vízállások fokozat alatt maradnak.

A Duna vízrendszerének időjárását napokig meghatározó frontrendszer elhagyta az országot.

Szombaton a nyugati vízgyűjtőkön még kell némi csapadékra számítani, de ezt követően alapvetően száraz és egyre melegebb idő várható a teljes dunai vízgyűjtőn.

Ugyan a Duna múlt szombati budapesti tetőzése után csak nagyon lassan csökkent a vízszint, de csütörtöktől felgyorsult az apadás üteme. A hazai alsó szakaszon még tart a tetőzés. Éjszaka Bajánál 802 centiméteres vízállással, a másodfok szintjét 2 centiméterrel meghaladóan tetőzött a folyó. A pénteken, szombaton várható mohácsi tetőzést követően az árhullám elhagyja az országot.

A kedvező hidrológiai helyzetnek köszönhetően a dunai védekezésbe bevont 122 tiszai és közép-tiszai vízügyes szakember már otthon van. A budapesti, székesfehérvári, pécsi, nyíregyházi, miskolci, debreceni és szolnoki központú vízügyi igazgatóságoktól a Rábához érkezett mintegy 250 kollégának pedig a fele már hazamehetett, és nemsokára követhetik őket a társaik is.

A Murán kialakuló árhullám Letenyénél péntek reggel néhány centiméterrel a másodfok szintje fölött tetőzött, a Dráván Drávaszabolcsnál a másodfok szintjét megközelítő vízállások várhatóak a következő időszakban.

A Sajón jelenleg már csak Sajószentpéternél mérnek az elsőfok szintje fölötti vízállásokat. A Tarnán Tarnaörsnél holnapra várhatóan az első fokozat alá csökken a vízállás. Mindkét folyón folytatódik az apadás.

Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×