Infostart.hu
eur:
353.52
usd:
305.4
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő
Fürdőzők a Balatonban Fonyódnál, a bélatelepi strandon 2022. július 21-én.
Nyitókép: MTI/Varga György

Váratlan fordulat a Balatonon – örülhetnek a strandolók

Fonyódon nagy egyetértés született az önkormányzat és a civilek között, így nem cserélik el a másfél kilométeres partszakaszt egy értéktelenebb területre.

Elérték a tiltakozók a céljukat, nem adja át a fonyódi önkormányzat az Erzsébet-tábor mellett húzódó másfél kilométeres szabadstrandot az államnak - számol be róla az ATV. Az eset miatt többször is tiltakoztak a helyiek, és jelezték, nem teheti meg az önkormányzat, hogy egy ilyen mérető strandszakaszt enged lezárni és a fürdőzőktől elvenni.

Az Erzsébet tábort üzemeltető alapítvány vezetője korábban már kész tényként közölte, hogy ők kapják meg a parti sávot.

A területcseréről szóló szándéknyilatkozat már 2022-ben megszületett, eszerint az értékes fonyódi parti sáv egy lényegesen értéktelenebb területért cserébe állami kézbe került volna. Minderre az volt az indoklás, hogy így az Erzsébet tábor lakói biztonságosabban tudnak a Balatonban fürdeni. Az önkormányzat most felülbírálta a döntést.

A csatornának azt nyilatkozta Erdei Barnabás alpolgármester, hogy a képviselőtestületben sokat beszéltek a cseréről, mivel a város fejlődési lehetőségeit, de a fonyódiak érdekeit is képviselniük kell. Rendkívüli testületi ülésen döntöttek úgy, hogy nem támogatják az ingatlancserét.

Mint írják, a tiltakozók szerint, amit ők elértek Fonyódon, az a Balaton parti lezárásokkal kapcsolatban minta lehet a többi településen is.

Egy helyi civil, Németh Helga úgy fogalmazott: megvédték a szabad partjukat, és úgy véli, ez az első lépés afelé, hogy az önkormányzatok és a lakosság a jövőben fellépjen a dolog ellen. Mint mondta, "nem vehetik el tőlünk, nem vehetik el Magyarországtól a szabad Balaton-partot".

A lap hozzáteszi, a fonyódi közgyűlésben a témához hozzászóló képviselők ugyanazokat az érveket hozták fel a tranzakció kapcsán, amit a tiltakozók hangoztattak, ezért már a napirend tárgyalása közben egyértelmű volt, hogy a képviselők elutasítják a telekcserét.

Címlapról ajánljuk
Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után
Foci-vb 2026

Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után

Mexikó megérdemelten „tartotta otthon” a három pontot, ugyanennyi kiállítást azonban a játékvezetőnek is „szerveznie kellett” a Dél-Afrika elleni labdarúgó-vb-nyitómeccsen.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×