Infostart.hu
eur:
398.8
usd:
343.06
bux:
101262.87
2025. július 19. szombat Emília
A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) új kompjai a felavatásuk napján, a 178. balatoni hajózási szezon kezdetén Siófok közelében 2024. március 28-án. A kormány döntése alapján a cégnél több mint hatmilliárdos tőkeemelés történt, ez tette lehetővé a több mint 5 milliárdos beruházást, amelynek révén a tesztüzem után két új komp és két új katamarán áll forgalomba.
Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Új hajók az új balatoni szezonra - képek

Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon.

A talpra állás után a gazdaságban és a turizmusban is az idei az újraindítás éve, amelyben 2-3 százalékos GDP-növekedés lesz elérhető - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) négy új hajóját felavató ünnepség sajtótájékoztatóján.

Nagy Márton hozzátette, amennyiben a szomszédságban zajló háború ezt nem akadályozza meg, jövőre vissza tud állni az ország a 4-5 százalékos GDP-növekedésre, ami benne van a magyar gazdaság potenciáljában. Kiemelte, hogy ebben kulcsfontosságú szerepe van a turizmusnak, amely több mint 10 százalékát adja az ország GDP-jének, közvetve és közvetlenül 400 ezer embernek biztosít megélhetést.

A Bahart állami támogatással, 5,7 milliárd forintból megvásárolt négy új hajója 40 éve nem látott fejlesztés, újabb lendületet ad a balatoni turizmusnak - fogalmazott a miniszter.

Siófok, 2024. március 28.
Drónnal készült felvételen a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) négy új hajója felavatásuk napján a 178. balatoni hajózási szezon kezdetén Siófok közelében 2024. március 28-án. A kormány döntése alapján a cégnél több mint hatmilliárdos tőkeemelés történt, ez tette lehetővé a több mint 5 milliárdos beruházást, amelynek révén a tesztüzem után két új komp és két új katamarán áll forgalomba.
MTI/Vasvári Tamás
Drónnal készült felvételen a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) négy új hajója felavatásuk napján a 178. balatoni hajózási szezon kezdetén Siófok közelében. MTI/Vasvári Tamás

Az év turizmusáról szólva elmondta, minden esély megvan arra, hogy a 2019-es rekordévet felülmúlja, hiszen az első negyedév eredményei nagyon jók: eddig Budapesten 18 százalékos, vidéken 14 százalékos a növekedés, és a húsvét is jól alakul. Közel 220 ezer ember 510 ezer foglalást adott le erre a hétvégére - tette hozzá. "Azt gondoljuk, 2024-ben elérjük a 43 millió vendégéjszakát, ami 2023-hoz képest 4 százalékos, a 2019-es csúcsévhez képest 3 százalékos növekedést jelent" - fogalmazott.

A miniszter hangsúlyozta, a Balaton kiemelkedő szerepet tölt be az ország turizmusában, fontos, hogy 12 hónapos turisztikai célponttá váljon. Ezen a feladaton több szervezettel összefogva dolgoznak - jegyezte meg. A teendők közül kiemelte a tó vízminőségének javítását, a balatoni turizmust ellátó szakemberképzés megteremtését, a térség természeti és kulturális örökségének megőrzését, a marketing javítását, valamint a térségi összefogás erősítését.

A Bahart flottájáról azt mondta, hogy a modern kor kihívásainak megfelelő négy új hajó mellett a régiek megőrzésére, felújítására is gondot fordít a hajózási társaság. "Ez a faja nosztalgia hozzáad a Balaton szépségéhez"- mondta.

Siófok, 2024. március 28.
A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) új, Tomaj elnevezésű katamaránja felavatása napján, a 178. balatoni hajózási szezon kezdetén Siófok közelében 2024. március 28-án. A kormány döntése alapján a cégnél több mint hatmilliárdos tőkeemelés történt, ez tette lehetővé a több mint 5 milliárdos beruházást, amelynek révén a tesztüzem után két új komp és két új katamarán áll forgalomba.
MTI/Vasvári Tamás
A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) új, Tomaj elnevezésű katamaránja felavatása napján, a 178. balatoni hajózási szezon kezdetén Siófok közelében. MTI/Vasvári Tamás

Veigl Gábor, a Bahart vezérigazgatója úgy fogalmazott; "Ma Közép-Európa legmodernebb hajóit adhatjuk át". Történelminek nevezte a pillanatot, mert ilyen léptékű fejlesztésre a társaság múltjában nem volt példa. Az új hajók környezetvédelmi szempontból a legmagasabb normáknak felelnek meg, műszaki megoldásban a legújabb technológiákat hozzák, és kialakításuk az utasigényeket figyelembe véve történt - sorolta. Kiemelte, hogy a két új komp 20 százalékkal növeli az eddigi szállítókapacitást, gyorsabbá téve az átjutást Tihany és Szántód között, a panorámafedélzetük pedig plusz élményt ígér. A két új katamaránnak multifunkcionális a kialakítása, így alkalmasak menetrendi, séta- és programhajózásra is - ismertette.

Kiemelte, hogy az új hajók kerékpárszállító kapacitása sokkal nagyobb, mint a korábbiaké, amire szükség is van, hiszen a kerékpárosok számára a Balaton az első számú desztináció. Tavaly 16 százalékkal több biciklis kelt át a tavon, mint egy évvel korábban. Csak a kompokon közel 130 ezren utaztak biciklivel, vagyis minden 10. utas, és folyamatosan nő a számuk - ismertette.

"Tavaly több évtizedes rekordot döntöttünk, több mint 2 millió utas szállításával, és biztos vagyok abban, hogy idén, a 178. hajózási szezonban újabb rekordokat fogunk elérni" - zárta beszédét a vezérigazgató.

Siófok, 2024. március 28.
A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) új, Tomaj elnevezésű katamaránja felavatása napján, a 178. balatoni hajózási szezon kezdetén a siófoki hajóállomáson 2024. március 28-án. A kormány döntése alapján a cégnél több mint hatmilliárdos tőkeemelés történt, ez tette lehetővé a több mint 5 milliárdos beruházást, amelynek révén a tesztüzem után két új komp és két új katamarán áll forgalomba.
MTI/Vasvári Tamás
A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) új, Tomaj elnevezésű katamaránja felavatása napján, a siófoki hajóállomáson. MTI/Vasvári Tamás

A Balaton természeti és a kikötők épített adottságaira tervezett, majd a komáromi hajógyárban megépített új hajók Siófokról indultak az idei első menetrendi hajóval együtt Balatonfüredre, ahol az első hajó fogadásának ünnepének részeként felszentelték és felavatták őket. A kompok a Szántód és Tihany nevet kapták, hiszen Szántódrév és Tihanyrév között közlekednek majd, míg a Tomaj és Balaton nevű katamaránok a két legforgalmasabb, azaz Fonyód-Badacsony, valamint a Siófok-Balatonfüred-Tihany útvonalon szállítják majd az utasokat.

A 45 méter hosszú és 11 méter széles kompok a BAHART eddigi legnagyobb utas- és járműbefogadó képességgel rendelkező hajói,

amelyek 120 utast, 24 gépjárművet és 30 kerékpárt képesek egy időben szállítani. A szintén 11 méter széles, de 35 méter hosszú katamaránok pedig 350 utast és 35 kerékpárt vihetnek egy időben a partok között - ismertették az átadóünnepségen.

Az MTI kérdéseire válaszolva Veigl Gábor elmondta, a 75 százalékban állami, 25 százalékban 21 tóparti önkormányzat tulajdonában lévő, 10,6 milliárd forint alaptőkéjű Bahart az elmúlt évben 4,6 milliárd forint árbevételt ért el. A nettó árbevétele 9 százalékkal haladta meg az előző évit - tette hozzá.

Balatonfüred, 2024. március 28.
A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) Balaton elnevezésű új katamaránja érkezik Balatonfüredre a 178. balatoni hajózási szezon első napján 2024. március 28-án. A kormány döntése alapján a cégnél több mint hatmilliárdos tőkeemelés történt, ez tette lehetővé a több mint 5 milliárdos beruházást, amelynek révén a tesztüzem után két új komp és két új katamarán állt forgalomba.
MTI/Bodnár Boglárka
A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) Balaton elnevezésű új katamaránja érkezik Balatonfüredre. MTI/Bodnár Boglárka

Mint mondta, a társaságból osztalékot évek óta nem vesznek ki a tulajdonosok, visszaforgatnak mindent a fejlesztésekre. Idén átlagosan 8-10 százalékkal emelkedtek a hajó- és kompjegyárak - mondta. Az idei menetrendről elmondta, az új hajóknak köszönhetően több járat indul a fő útvonalakon, és a komp is sűrűbben közlekedik. Beszámolt arról is, hogy a cég által megvásárolt Jókai hajó májustól áll forgalomba séta- és rendezvényhajóként Balatonfüreden.

A 300 főt foglalkoztató, 17 kikötőt üzemeltető, 19 személyhajóval rendelkező Bahart következő nagy beruházása a kompkikötők fejlesztése lesz, amelynek előkészítése megkezdődött, és amelyet támogatásból, valamint saját forrásból kívánnak megvalósítani - közölte a vezérigazgató az MTI-vel. Hozzátette, évente mintegy 600-700 millió forint önerőt tud a hajózási társaság fejlesztésekre fordítani.

Címlapról ajánljuk
Rejtélyes kitoloncolás: 81 veszélyes afgán bűnelkövető hagyta el Németországot

Rejtélyes kitoloncolás: 81 veszélyes afgán bűnelkövető hagyta el Németországot

Az afganisztáni tálib rezsim 2021-ben történt hatalomra jutása óta másodszor toloncoltak ki afgán migránsokat Németországból. A 81 bűnelkövető gépe péntek reggel startolt Lipcséből. Ezzel szinte egy időben a házigazda Alexander Dobrindt meghívására a szomszédos országokkal menekültpolitikai egyeztetés kezdődött a Zugspitzén.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.07.21. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Kereskedelmi háborús hírek mozgatták a tőzsdéket

Kereskedelmi háborús hírek mozgatták a tőzsdéket

Továbbra is a kereskedelmi háborús hírek és a gőzerővel robogó második negyedéves vállalati gyorsjelentési szezon friss számai befolyásolják elsősorban a részvénypiaci hangulatot. Az ázsiai tőzsdéken ma reggel felemás hangulat látszott, az európai tőzsdék is vegyes zártak, az amerikai piacokon pedig mérsékelt esés bontakozott ki, főleg miután kiszivárgott, hogy Donald Trump nem elégszik meg a 10 százalékos vámmal Európával szemben. A magyar tőzsdén a BUX új történelmi csúcsot állított be a zárásra.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×