eur:
413.13
usd:
399.15
bux:
79243.31
2024. december 19. csütörtök Viola
Nyitókép: YouTube/Frizbi TV

Varga Judit: volt, hogy a férjem bezárt a szobába és a fiam szabadított ki

Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter a Frizbi TV műsorának rendkívüli adásában beszélt a volt férjéhez fűződő viszonyáról. Magyar Péter még a műsor előzetesére reagált a Facebook-oldalán.

Hajdú Péternek adott interjút a Magyar Péterrel való házasságáról az egykori igazságügyi miniszter. Többek között azt is elmondta, volt olyan eset, amikor volt férje késsel a kezében járkált a közös otthonukban, vagy amikor bezárta egy szobába egy rendezvényre való indulás előtt, ahonnan az egyik fia szabadította ki.

A Frizbi TV műsorában Varga Judit arról beszélt, hogy szerinte volt férje nem politikai céllal készítette a nyilvánosságra hozott hangfelvételt, hanem azért, hogy őt zsarolja - ha elválik, ha a férje pozícióival bármi történik, ha a nyilvánosság elé mer állni a házasságának részleteivel, akkor Magyar pedig előáll ezzel (vagy ezekkel) a felvételekkel, amelyeket egyébként sosem mutatott meg neki, mondta a volt politikus.

Varga a jelen helyzetet megalázónak tartja magára nézve, nem szerette volna a magánéletét, a "személyes poklát" bemutatni, most a családja tisztességének és igazságérzetének védelméért beszél a műsorban. Úgy fogalmazott, hogy Magyar Péter hazudott arról a bűnről, ami az ő családjukban történt, és hogy a magánéletében nem az az ember, mint amilyennek magát mutatja.

16 év felépülő lelki bántalmazásának mintázatát kívánta bemutatni Varga Judit. Felidézte, hogy Magyar elbűvölő volt, mikor megismerkedtek, vonzó külsővel, megnyerő beszéddel, a lánglelkűség látszatával, intelligens megnyilatkozásokkal. "Látványok, utazások, versek, idézetek", múzeumba jártak, utaztak, tüntettek Gyurcsány Ferenc ellen. Az elején neveletlen, rosszfiús pimaszságoknak tartotta azokat a megjegyzéseket, amelyekről ma már tudja, hogy milyen bántóak. Eleinte azt gondolta, a furcsa beszólások majd megváltoznak, ha látja, milyen szépen és szeretetteljesen alakul az életük.

Az első nagy "tőrdöfést" emlékei szerint az első gyerekük megszületése után érezte. A kórházból való hazatérésük után ő, fiatal és friss anyukaként, nem tudott betelni a gyermeke gyönyörű látványával, és mikor ezt megosztotta férjével, Magyar Péter azt válaszolta, hogy nem tud összerakni egy magyar mondatot, "szövegértési problémáid vannak?" - idézte fel. Azt mondta, nem is értette, hogy miért nem annak örül, hogy gyermekkel ajándékozta meg, és egy újabb rosszul eső megjegyzés után elsírta magát. Férje erre elmondása szerint azt válaszolta, hogy "sírjál, majd elmegy a tejed".

Számos ilyen megjegyzést és párbeszédet felidézett Varga Judit a házasságukból. Azt mondta, ő empatikusként bocsánatot akart volna kérni, ha megbánt mást, de férje legtöbbször ezt nem tette, csak úgy csinált másnap például, mintha nem történt volna semmi. Amikor Varga nagyon magába zárkózott és sokat sírt, akkor szép virággal bocsánatot kért és pár napig minden rendben volt, de ha stabilizálódott a lelkiállapota, kezdődött minden elölről. És közben zajlott az élet, telt az idő, de nem értette, hogy "miért kell minden nap kikapni valamiért".

Az interjúban elhangzottak szerint házasságkötésük második évétől állandósultak a gúnyos megjegyzések és Varga Judit panaszkodásai arról, hogy a férje bántja, kritizálja, mások előtt megszégyeníti.

Beszélt arról is, amikor 2013-ban megpróbáltak elválni, de Magyar Péter aztán terápiára akart menni - el is mentek párszor, de utána folytatódott a volt politikus szerint az érzelmi "csiki-csuki".

Varga Judit megjegyezte: neki is vannak gyenge pontjai, például nagyon vágyott arra, hogy egy szép családja legyen, ezért is tartott ki a rossz helyzetek ellenére, meg mert egy küzdő típus.

Később próbálta szakember segítségét kérni, de még akkor is megjavítani akarta a kapcsolatot, nem tudta felfogni "empata lelkiismeretes emberként", hogy miért nem érzi a másik, hogy neki ez rossz - mondta el. Hozzátette: Magyar Péter sose magyarázta el neki, hogy miért tesz olyan gúnyos vagy kegyetlen megjegyzéseket.

A kedvesség és a bántó megjegyzések váltakoztak, és nagy hatással lett rá a férje, derült ki a beszélgetésből. "Tudott rám olyan hatással lenni, hogy azt mondta, a hülye megy az esőben utcára, és én nem mentem az utcára", mondta, pedig állítása szerint fiatal kora óta szeretett esőben gyalogolni.

Egy időben a gyerekei szeretetébe menekült, azzal a gondolattal, hogy nem mindenkinek jó a házassága. Be kellett következnie sok kegyetlen dolognak, hogy elhiggye, hogy "itt nem lehet változtatni" - mesélte.

Állítása szerint a brüsszeli munkája után következő államtitkári feladatot azért vállalta el, hogy legalább itthon, a családja és a barátai közelében legyen.

Felidézett egy 2018-as "borzasztó családi jelenetet" Balatonhenyén, amikor a legkisebb fiuk 4 éves születésnapja volt. Ekkor Magyar Péter állítólag ellopta a táskáját, bezárkózott a vendégszobába, nem tudtak elindulni. "Ilyeneket csinált, amikor nem tudott már máshogy nyomást gyakorolni rám, hogy úgy viselkedjek, ahogy Péter akarja" - magyarázta a helyzetet. Elmondása szerint egy másik alkalommal bezárta egy szobába (ekkor már miniszter volt), Magyar leült egy fotelbe és várt - ő a gyerekeinek kiáltott, hogy szabadítsák ki, és a nagy fia, aki ekkor már 11 éves volt, hozott egy kulcsot és engedte ki.

Arra a kérdésre, hogy ha ilyen rossz volt a helyzet, miért nem lépett ki a házasságából, Varga Judit azt mondta: voltak jó évek, amiket meg akart menteni, és azt az erős képet hozta otthonról, hogy a család fontos közösség, nem akarta azt, hogy neki ne sikerüljön az, hogy összetartsa a családját. És látott reménykeltő dolgokat, Magyar Péter "megfelelő ritmusban adagolta az empátiamorzsákat", és "tudott nagyon szépen saját kézzel levelet írni, leírta, hogy vele mi a probléma, hogy hogyan kellene megváltoznia" - mondta.

Ám elmondása szerint az összes fogadkozás után sem következett be a tett, pedig "ha nem azt csinálja, amit mond, akkor be kell kapcsoljon valami lámpa" - vonta le a tanulságot utólag Varga Judit, aki később a szakirodalomból meg az interneten olvasva elkezdte megismerni azokat a mondatokat, mint hogy "a szeretet nem fáj, ha fáj, az nem szeretet".

Azt mondta, elkezdett felismerni a saját életén bizonyos jeleket. 2020 őszén a parlamentben egy pszichológus a kezébe adott egy könyvet a nárcisztikus pszichopatákról, azzal, hogy ne mutassa meg a férjének, de olvassa el - mondta. De "abban is azt írják, hogy lehet ezen dolgozni, van rá terápia", ő még mindig azt nézte, hogy tud a férje olyan szeretetteljes lenni, miért nem próbálják meg? Ez 2020 decemberéig ment, akkor történt az a "menekülési" eset, amelyről rendőrségi jegyzőkönyv született és amelyről a hvg.hu írt. Ekkor lemenekült a családjához Miskolcra, eldöntötte, hogy elválik. "De ez nehéz, ha a másik nem együttműködő" - mondta, hiszen egyezséget kellene aláírni, a gyerekekről beszélni meg az anyagiak elosztásáról, jegyezte meg később.

És az abúzusok nem maradtak abba, például volt egy eset, amikor "Péter kijött a szobából, odament a konyhába, kivett egy kést, és elkezdett járkálni a késsel a kezében a házban" - idézte fel, ennél az esetnél elmondása szerint az édesanyja is jelen volt, aggódtak, hogy mit fog tenni a férje.

Állandóan attól kellett tartani, hogy Péternek milyen hangulata van. "Ilyen beszűkült állapotban voltam" - mondta még Varga Judit.

Egyszer, egyik terhessége idején nekilökte férje egy ajtónak, említett újabb esetet, hozzátéve, hogy mindig azt gondolta, hogy Magyar Péternek saját magával van baja.

Arra a kérdésre, hogy 2021-ben, miután egyszer már elment a férjétől, miért ment vissza hozzá, azt mondta: azért, mert "Péter megpróbálta megjavíttatni magát, ezt bizonyította is, és több meggyőző levélben ígérte, bizonygatta, hogy meg fog változni, és ezt elhittem. Azért nehéz kívülállónak elmesélni, mert addigra felépül egy életed, már minden olyanba kapaszkodtam, ami a megmentés felé megy és nem a pusztulás felé. Szerettem a gyerekeimet, csak azt nem értettem, hogy a férjem miért nem hagyja, hogy szeressem őt."

2021 májusban költözött haza, "de újraindultak a furcsa dolgok", és már nagyon erősen, mondta, felidézve, hogy teljes kilátástalanságot érzett és elment szakemberhez, próbálta feltérképezni, mi a következő lépés, mert már mérgezőnek tartotta a gyerekekre nézve a folyamatos veszekedéseket. "Azt éreztem, hogy meg akar semmisíteni - a szakkönyvek is írják, hogy ez a nárcisztikus abúzus harmadik szakasza " mondta ekkor az interjúban.

A férje szerinte sosem akart elválni, és neki sem válaszolt azokra a kérdéseire, hogy ha nem bírja elviselni a hibáit, akkor miért nem válik el. Ilyesmi választ kapott csak tőle, hogy "nézzél már magadra, kinek játszod a színházat, a szomszédoknak?" - mondta Magyarról, hozzétéve, hogy volt férje sose hozta fel, hogy nekik rossz a házasságuk. Később arról beszélt, hogy Magyar járta ki az ő sajtósainál, hogy idilli házasságot bemutató riportok jelenjenek meg róluk a lapokban.

Mint mondta, 2023 januárjában már tiszta lelkiismerettel tudta mondani a férjének, hogy elég volt.

Úgy véli, volt egy irigység a volt férjében, ami egy borzasztó gonoszsággá fejlődött benne az idő múlásával.

Tanácsként említette a hasonló helyzetben lévő embereknek, hogy amíg nincs a családtagjaikon kívül legalább 2-3 olyan szövetségesük, aki feltétel nélkül elhiszi, amit mondanak, addig ne kezdjék el a szabadságharcot, mert "a nárcisztikus olyan ügyesen manipulálja" a közönségét, hogy előfordulhat, hogy az áldozat barátai, ismerősei nem hiszik el, amit hallanak a bántalmazottól.

"A szabadságharcos Magyar Péternek az a véleménye a nőkről, hogy nem valók a politikába. Még azt se nézné ki belőlem, hogy meg tudok írni egy ütős Facebook-posztot" - mondta Varga Judit arra, hogy Magyar Péter hogyan reagált a családban zajló eseményeket bemutató Facebook-bejegyzéseire (véleménye szerint azokat mások írták a volt miniszter helyett).

A Magyar Péter által nyilvánosságra hozott és az ügyészségnek bemutatott beszélgetéssel kapcsolatban úgy vélte, hogy egy veszekedés után születhetett - a saját hangja alapján gondolja ezt -, és hogy akkor már megmondta neki, hogy el akar válni. Szerinte volt férje úgy építette fel azt a beszélgetést, hogy jó lesz az majd valamire.

"Látszik, hogy Péter bizonyítékokat gyártott. (.) Nem fogok meglepődni azon, hogy mikor ideges voltam, kiabálni kezdtem vagy pofon vágtam - azután, hogy annyit tűrtem (.) - biztos, hogy ezzel engem be fog támadni" - mondta Varga Judit arra a kérdésre, hogy milyen videók lehetnek a volt férjénél, illetve hogy mire számít a következőkben, mert az első után most már elhiszi, hogy volt férjének valóban lehetnek videói.

Úgy véli, Magyar Péter most "tömegeket manipulál. (.) De ő egy sértett ember, aki nem tudja elviselni, hogy a felesége annyi trükközés, fenyegetés után képes volt elmenni" - vélekedett Varga Judit.

Elérzékenyülve beszélt a rég nem látott emberektől is kapott együttérző üzenetekről.

Azt mondta, nagyon sokat veszített, de boldog ember, mert visszanyeri azt az énjét, aki volt, mielőtt "ezt a szörnyeteget" megismerte huszonévesen. Egy éve élnek külön, a gyerekein már látja a "csodálatos" változást. "Látják, hogy a mamának van egy szeretetteljes miliője a saját életében" - utalt a saját közérzetének változására is. Megemlítette még, hogy most végre van életideje, például gyerekkori álmok kiélésére, úgyhogy beiratkozott múlt héten egy egyéves asztalosképzésre. Magánéletében boldog, mert nem bántják, csak elfogadják. A politikai karrierjét szolgálatként fogta fel, ezért nem érez csalódást.

Reméli, hogy a kiállásával példát mutathat. Neki a könnyebbik szenvedés jutott, mert tudott saját egzisztenciát fenntartani. Már csak a szeretetre koncentrál, a három fiának szeretne szeretetet adni és kapni - fogalmazta meg zárásként a közel kétórás beszélgetés végén.

Magyar Péter és Varga Judit házasságának konfliktusai azóta kerültek a nyilvánosság elé, hogy a volt férj kedd reggel, ügyészségi tanúvallomása előtt nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt, amelyen egy titokban rögzített beszélgetésrészlet hallható, és állítása szerint bizonyítékként szolgál a büntetőeljárásban. A hangfelvétel nyomán Varga Judit kedden két Facebook-posztban is hosszan írt arról, hogy a volt férje hogyan zsarolta és terrorizálta, majd hogyan jutott el a válásig, és azóta is miként zaklatta.

Az interjú előzetesének megjelenése után Magyar Péter a Facebook-oldalán azt írta, "ami most velünk történik arra nincsenek szavak. Amit a volt feleségemmel művelnek, az túl megy minden határon. Ami most történik, az a magyar politikatörténet leggusztustalanabb leszámolása és karaktergyilkossági kísérlete, amiben semmi sem szent."

A politikai mozgalmat indító jogász továbbra is kitart az az állítása mellett, hogy a felesége nem mond igazat, és ezekre a kijelentésekre kényszerírtik őt. "Amennyiben a vádak igazak lennének, akkor arról a hatalom is tudott volna és léptek volna, akkor nem egyeztél volna bele abba, hogy közös gyermekfelügyelet mellett neveljük a gyerekeinket és nem lett volna olyan magyar bíróság, amely ezt jóváhagyta volna. Ki az, aki elhiszi, hogy pont az igazságügyi minisztert ne tudták volna a hatóságok megvédeni tőlem, a miniszter gyermekeinek apjától?"

Magyar Péter közölte, nem fog nyilvános háborút vívni a volt feleségével, de nem fog meghátrálni. "Végtelenül sajnállak, hogy ilyen helyzetbe kerültél. De a tét óriási. Egy egész országot kell most megmenteni" – üzente Varga Juditnak.

Címlapról ajánljuk

Döntöttek az autóelkobzás és Rákosrendező ügyében, és elfogadták Budapest költségvetését

A Fidesz nélkül fogadták el a Fővárosi Közgyűlés ülésén Budapest jövő évi költségvetését. Szavaztak a képviselők Karácsony Gergely és Vitézy Dávid közös előterjesztéséről a "mini-Dubaj" beruházással kapcsolatban, illetve a közparkok bekamerázásáról szóló kezdeményezésről is. Javaslat készül a kormány számára egy milliárdos külvárosfejlesztésről és döntöttek a dunai uszoda létesítésének lehetőségével kapcsolatban is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.19. csütörtök, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×