eur:
409.77
usd:
390.29
bux:
78829.2
2024. december 17. kedd Lázár, Olimpia
Munich, Bavaria, Germany.
Nyitókép: Malorny/Getty Images

Teljes sebességre kapcsoltak a fővárosi jégpályák - helyszínek, árak

Az állandó műjégpályák mellett számos adventi vásárhoz kapcsolódva hoztak létre ideiglenes korcsolyapályákat is Budapesten.

A legismertebb és legnagyobb téli korcsolyapálya az 1870 óta működő Városligeti műjégpálya (XIV. kerület, Olof Palme sétány 5.), amely idén november 20-án nyitott. Hétköznapi (mínusz péntek délután) és hétvégi (plusz péntek 17-21 óra között) jegyárak vannak érvényben. Előbbiben, az úgynevezett "normál időszakban" a felnőtt jegy 3000 forint, a diák/nyugdíjas 2000. A kiemelt időszakokban a jegyek egy ezressel drágábbak. Vannak gyerekkedvezmények, és létezik megkötés arra is, hogy hány évesen lehet szülői kíséret nélkül látogatni a jégpályát.

A Jégkert, avagy a Budai Jégpálya (II. kerület, Széna tér) a vg.hu körképe szerint már októberben megnyitott. A belépőjegy normál időszakban 2000 forint felnőtteknek, a diák/nyugdíjas/14 év alatti 1500 forint, itt is elérhetők egyéb verziók, mint a nagycsaládos vagy az éjszakai belépő.

Beindult már a téli élet a Marczibányi téri Sportcentrum (II. kerület, Marczibányi tér 16.) ideiglenes - fedett - korcsolyapályán is. A felnőtt napi jegy 2500, a diák/gyermek/nyugdíjas jegy 2100 forint. A belépés itt 18 óra után olcsóbb: 2200 és 1800 forintra csökken a jegyár.

A Vasas Jégcentrum (IV. kerület, Homoktövis u. 1.) esetében indulás előtt mindenképp érdemes ránézni az intézmény honlapjára, mert itt bizonyos idősávokat jelölnek ki az amatőr korcsolyázóknak, a nyitvatartás további részében oktatás és edzés folyik. A felnőtt belépő hétköznap 2100 forint, a diák/nyugdíjas jegy 1700 forint, de hétvégén 3150 és 2600 forintra emelkedik.

A Kőbányai jégpálya (X. kerület, Ihász u. 24.) is csak bizonyos időszakokban nyitott a nagyközönség számára, a honlapon lehet találkozni. A felnőtt jegy 800, a gyerek jegy 350 forint.

A Mátyásföldi Jégcsarnokban (XVI. kerület, Újszász u. 47/G) április 30-ig minden vasárnap, alkalmanként pénteken vagy szombaton, illetve ünnepnapokon korizhatnak az amatőrök – például most pénteken 20 órától jégdiszkót rendeznek, szombaton 16-tól pedig a pedagógusoknak adnak lehetőséget a korcsolyázásra. A Facebook- és Instagram-oldalukat érdemes figyelni az aktuális programokkal kapcsolatban. A felnőtt jegy 2500, a diák/nyugdíjas/gyerek jegy 2000 forint.

A többitől kicsit eltérően épül ki minden évben a Csepeli Jégpark (XXI. kerület, Szent Imre tér): a több mint 2000 négyzetméteres, fantasztikus panorámájú pálya egy nagyobb és két kisebb tanulópályából áll, amit az országban egyedülálló módon 250 méternyi jégfolyosó köt össze. Csepeli lakosoknak 1200 forint/fő, nem csepelieknek pedig 2000 forint/fő a belépő.

A Budapest Parkban a nagyszínpadhoz tartozó táncteret alakítják át idén is korcsolyapályává,
amely január 31-ig - a korábbinál nagyobb területtel - lesz nyitva a csúszkálni vágyók előtt. A felnőtt jegy normál időszakban 2499 forint, a diák/65 év feletti/pedagógus jegy 1999 forint, kerületi lakosoknak 299 forint (+220 forint kezelési költség mindegyik esetében).

A Bókay Kert (XVIII. kerület, Szélmalom u. 33.) február 18-ig várja a csúszkálás szerelmeseit. Belépődíj: 1800 forint/fő, kerületi lakosok számára: 1000 forint/fő.

A Városháza Parkban (V. kerület) január 7-ig működik a Jégfolyosó, ahova a belépőjegy 1950 forint.

A Szent István Bazilika előtt (V. kerület) is van ingyenes korcsolyapálya,

Óbudán (III. kerület) két kisebb, ingyenes jégpálya várja a korisokat: a Fő téren és a Békásmegyeri Piacon is ingyenes a csúszás.

A Westend Tetőkertben (VI. kerület, Váci út 1–3.) december 31-ig várják a korizni vágyókat, itt mesebeli körhinta és karácsonyi fűtött sátor is van. A jégpálya 10 év alatti gyerekek számára, valamint érvényes VI. vagy XIII. kerületi lakcímkártyával rendelkezőknek ingyenesen használható. 10 éves kor felett a belépő 1500 forint, amely a Westendben levásárolható.

A Czakó Utcai Sport-és Szabadidőközpontban (I. kerület) március 3-ig lesz nyitva a 20x25 méteres jégpálya (ami tavaly műanyag volt, idén ismét természetes jég lesz). Kerületi iskolásoknak ingyenes, kerületi lakosoknak kedvezményes a belépési lehetőség.

Zuglóban is megnyitott a kis jégpálya az adventi időszakra (XIV. kerület, Bosnyák tér, a Budapesti Páduai Szent Antal templom mellett). Hétköznap délelőttönként előre szervezetten iskolások és óvodások korizhatnak, hétkönap délután 16-19 óra között a nagyközönségé a jég. Ingyenes a korcsolyabérlés is, nemcsak a pálya használata. Szombat - vasárnap a lakosság részére biztosítják ingyenesen a kori bérlést és pálya használatot, reggel 9.00 - 14.00 óra és 16.00- 20.00 óra között. (Figyelem, a zárt konténerben, ahol az öltöző van, kötelező maszkot viselni! A pályán és a padokon, a szabadban nincs szükség erre.)

Címlapról ajánljuk
Évzáró MNB-jóslat: januártól csökkenhet az infláció, 2,6-3,6 százalékos GDP-növekedés jön

Évzáró MNB-jóslat: januártól csökkenhet az infláció, 2,6-3,6 százalékos GDP-növekedés jön

Inflációs és GDP-növekedési jóslatot is tett a jegybank, ezt ismertette sajtótájékoztatóján Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke. Az alelnök szerint huzamosabb ideig maradhat 6,5 százalék a jegybanki alapkamat. Kommentálta az érkező jegybankelnök, Varga Mihály által hétfőn elmondottakat. Arra a kérdésre is részletesen válaszolt, hogy mit tesz az inflációval a jövő évi, nagy arányú reálbér-növekedés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.17. kedd, 18:00
Téglásy Kristóf
a Drogkutató Intézet stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×