Infostart.hu
eur:
363.72
usd:
314.93
bux:
149582.6
2026. augusztus 14. péntek Marcell
Nyitókép: Unsplash.com

Szakértők elmondták, milyen lehet a kormány terveiben szereplő új, szivattyús-tározós erőmű

Az energiatárolás továbbra is egy megoldandó kérdés, a szakértők a már meglévő helyszínek lehetséges kihasználását, illetve más alternatív megoldást is felvetettek.

Lantos Csaba energiaügyi miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról, hogy a Mátrai Erőmű közelében megépülhet Magyarország első szivattyús-tározós erőműve.

"Dolgozunk egy olyan elképzelésen, hogy egy szivattyús tározós erőművet csináljunk" - közölte a projektről a miniszter. Magyarázata szerint az erőmű két tóból állna, egy felsőből és egy alsóból. Amikor alacsony a villamosenergia ára, akkor feltöltik vízzel a felső tavat, amikor pedig felszökik az energiaár, akkor leengedik, a víz cirkuláltatásával fejlesztve áramot. Mint mondta, így egy majdnem teljesen zárt rendszert lehet kialakítani.

Magyarországon egy nagy helyet több kicsi szivattyús-tározós erőmű megépítésének van realitása - mondta az InfoRádiónak mindezzel kapcsolatban Munkácsy Béla, az ELTE Természettudományi Kar Környezet és Tájföldrajzi Tanszékének vezetője.

"Itt, nálunk nagy berendezés építésére nem nagyon van olyan lehetőség, ami ne sértene akár súlyosan környezetvédelmi vagy természetvédelmi érdekeket"

- mondta a szakértő. Véleménye szerint sokkal szerencsésebb lenne kisebb vagy közepes méretű megoldásokban gondolkodni, illetve olyanokban, amelyek már meglévő létesítményeket hasznosítanak, például bányaudvarok, meglévő víztározók használatát lenne érdemes megfontolni. Hozzátette, csak Nógrád vármegyében tudomása van 50 olyan külszíni fejtésről, amit meg lehetne vizsgálni, alkalmas-e erre a célra. Mint mondta, körülbelül 15 olyan helyszínt találtak már, ahol viszonylag olcsón meg lehetne oldani kisebb vagy közepes szivattyús tározó létesítését.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára is úgy látja, hogy egy nagy szivattyús erőműnek nincs elég megfelelő hely Magyarországon. Imre Attila az InfoRádió Energiavilág című műsorában egy másik technológiát is bemutatott.

A szivattyús tározókhoz hasonló az úgynevezett súlytárolási koncepció, ahol nem vizet, hanem szilárd anyagot, például betontömböket húznak fel magasra daru segítségével

- mondta Imre Attila. Elmagyarázta, a cél hasonló, mint a víztározós megoldás esetén: amikor plusz villamosenergiára van szükség, a betontömböket le lehet engedni, a felfüggesztésükhöz használt drótkötél pedig meghajt egy generátort, ami 80-90 százalékos hatásfokkal visszaadja a belé táplált energiát. Példaként említette, hogy Kínában már épült ilyen létesítmény, ami 100 MWh-s és 25 megawatt teljesítményt képes leadni.

Az energia hosszú távú tárolása még mindig nagyon nehezen megoldható probléma. Idehaza az egyik lehetőség a metán, vagyis a tiszta földgáz előállítása lenne, tette hozzá Imre Attila.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kekvák: az Alkotmánybíróság elutasította a Fidesz és a KDNP indítványát

Kekvák: az Alkotmánybíróság elutasította a Fidesz és a KDNP indítványát

Az Alkotmánybíróság (Ab) érdemi vizsgálat nélkül utasította vissza a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó alaptörvény-módosítás elleni Fidesz–KDNP által beadott indítványt. Sulyok Tamás államfő eltávolítása, az országgyűlési képviselők kapcsán az időkorlát és az alkotmánybírák korhatára ügyében még nincs döntés.

Szigethy-Ambrus Nikoletta: az alacsony vízállás nem csak az energiaellátást, hanem számos más ágazatot is veszélyeztethet

A Duna apadását a teljes gazdaság megszenvedheti – áll az Oeconomus legújabb elemzésében. A gazdaságkutató alapítvány elemzője, Szigethy-Ambrus Nikoletta az InfoRádióban elmondta, az aszály hatásait leginkább az áruszállítási ágazat szenvedheti meg.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×