Infostart.hu
eur:
363.67
usd:
314.79
bux:
150092.43
2026. augusztus 14. péntek Marcell
Teddy bear fastened in the back seat of a car
Nyitókép: zenstock/Getty Images

Kevesen gondolnák: életveszélyes a télikabát az autóban

Fontos téli figyelmeztetés autósoknak – töréstesztek alapján.

Súlyos sérüléseket kockáztat, aki vastag télikabátban vezet, és balesetet szenved. Ráadásul a vastag ruházat a mozgást is korlátozza, így a manőverezést is megnehezíti, ezért erdemes levetkőzni az autóban – írja a Német Autóklub adataira hivatkozva a Pénzcentrum.

A szakértők törésteszten is kipróbálták, milyen sérüléseket szenvednek a bábúk, amelyeket jól beöltöztettek. Egy hétköznapi közlekedési szituációt szimuláltak, amelyben egy vastag téli ruhát viselő felnőtt és egy gyerek baba volt beszíjazva az ülésbe, illetve egy gyerekülésbe. A kocsit ezután 16 km/h sebességgel állították meg – a városi forgalomban történő, hátulról érkező ütközéshez hasonlóan.

Mint kiderült, az öv nem illeszkedett rájuk tökéletesen, a keresztirányú heveder mind a felnőtt, mind a gyermek gyomrába mélyen belevágott, ami súlyos sérüléseket okozhat a lágy szövetekben – például a belekben vagy a májban, lépben, és akár belső vérzés is kialakulhat.

Vészfékezéskor a kipárnázott téli tuházat miatt a biztonsági öv nem feszül rá kellőképpen a testünkre, így amikor megfeszül, hatalmas ütést mér a testünkre. A németek szerint így egyértelműen érdemes levenni a kabátot vezetés közben, vagy legalább kicpzárazni, hogy az öv nagy része közvetlenül a testünkkel találkozzon. Ha pedig a gyerek fázik a gyerekülésben, akkor inkább az öv felett takarjuk be egy pokróccal, takaróval.

A sapkák, sálak ronthatják a sofőr kilátását, a bélelt kesztyűk pedig nem mindig biztosítanak szilárdan fogást a kormányon. A túl vastag csizmákban, bakancsokban nem tudjuk olyan precízen kezelni a pedálokat, reagálni a hirtelen elénk kerülő veszélyekre.

Címlapról ajánljuk
Kekvák: az Alkotmánybíróság elutasította a Fidesz és a KDNP indítványát

Kekvák: az Alkotmánybíróság elutasította a Fidesz és a KDNP indítványát

Az Alkotmánybíróság (Ab) érdemi vizsgálat nélkül utasította vissza a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó alaptörvény-módosítás elleni Fidesz–KDNP által beadott indítványt. Sulyok Tamás államfő eltávolítása, az országgyűlési képviselők kapcsán az időkorlát és az alkotmánybírák korhatára ügyében még nincs döntés.

Szigethy-Ambrus Nikoletta: az alacsony vízállás nem csak az energiaellátást, hanem számos más ágazatot is veszélyeztethet

A Duna apadását a teljes gazdaság megszenvedheti – áll az Oeconomus legújabb elemzésében. A gazdaságkutató alapítvány elemzője, Szigethy-Ambrus Nikoletta az InfoRádióban elmondta, az aszály hatásait leginkább az áruszállítás szenvedi meg.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×