Infostart.hu
eur:
363.25
usd:
313.99
bux:
150552.7
2026. augusztus 14. péntek Marcell
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke évértékelő beszédet mond pártja tisztújító kongresszusán a Budapest Kongresszusi Központban 2023. február 5-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Újra megszólalt Gyurcsány Ferenc, a szegényekről beszélt egy tagfelvétel kapcsán

A Demokratikus Koalíciót az Európai Szocialisták Pártjának kongresszusa közfelkiáltással választotta teljes jogú tagjává - adta hírül Gyurcsány Ferenc.

A párt Facebook-oldalára feltöltött videó szerint a pártelnök beszédet mondott az Európai Szocialisták Pártjának kongresszusán. Azt is közölték, hogy "a legnagyobb magyar ellenzéki párt mától ott van az európai politika legnagyobb baloldali szövetségében is, méghozzá teljes jogú tagként".

A DK egy évvel ezelőtt kezdeményezte felvételét Európa legnagyobb baloldali politikai szövetségébe, az Európai Szocialisták Pártjába (Party of European Socialists – PES), a kötelezően előírt egyéves várakozás most járt le, a DK delegációja pedig ma Gyurcsány Ferenc vezetésével a PES Málagában megtartott soros kongresszusára utazott, ahol többek között a pártelnök is beszédet mondott – olvasható a Demokratikus Koalíció közleményében.

Gyurcsány Ferenc a videóban úgy fogalmazott, hogy a párt által közzétett videóban úgy vélekedett, "egy politikai közösségnek, pártnak, mint a DK, feladata, hogy megmondja, szerinte mi a legnagyobb baj". Úgy látja, hogy kevesen élnek jól, és sokan nehézségekkel küzdenek. A problémákra pedig szociáldemokrata választ kell adni.

Úgy véli, hogy "széles összefogás kell az Orbán-világgal szemben", amelynek centrumában a DK áll, amely a legtámogatottabb ellenzéki erő - állapította meg Gyurcsány Ferenc.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×