eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
Nyitókép: Pixabay

„Hallottam a golyó süvítő hangját” – Egy balatonföldvári diák majdnem lelőtt egy férfit

Az egyik tanuló vadászként tevékenykedő édesapja tartott előadást az iskolában, amikor a fiú kilőtt az ablakon az éles fegyverrel.

Nem sokon múlt, hogy nagy tragédia történjen az egyik balatonföldvári iskolában, ahol éppen pályaorientációs napot tartottak, amikor véletlenül elsült egy vadászfegyver egy 7. osztályos diák kezében. A Bors kiderítette, hogy az egyik tanuló édesapja vadász és előadást tartott a gyerekeknek, csakhogy a sörétes puska és a bele való töltény valahogy az egyik diákhoz került.

Az egyik szülő azt mondta a Metropolnak, hogy az egyik tanuló elcsent egy töltényt, amit aztán a fegyverbe helyezett. Egy másik gyerek vélhetően nem látta ezt:

nem tudhatta, hogy a fegyver éles, így a kezébe vette, az ablak felé mutatott vele, majd meghúzta a ravaszt

- olvasható a beszámolóban.

Végül nem sérült meg senki, ami nagy szerencse, ugyanis két férfi a lövés útjában állt. Egyikük arról tájékoztatta a Borsot, hogy az iskolával szemben található boltnál álltak kollégáival, amikor eldördült a vadászfegyver. Éppen várakoztak, ugyanis felkérték őket, hogy tartsanak prevenciós előadást az iskolában.

A lövedék nagyjából 40 centire csapódott be a férfitől, aki süvítő hangot hallott és nagyon megijedt, hiszen kis híján eltalálta a lőszer.

A férfi a vásárlást követően megállt az üzlet előtt, majd tett néhány lépést. Ha ezt nem teszi meg, akár nagy tragédia is történhetett volna. „Ha nem állok arrébb kétszer, akkor az engem eltalál. Valaki vigyázott rám, az biztos” – mondta a lapnak. Először csak nevetett a történteken, az egyik kollégája megjegyezte, hogy biztos csak légpuskával lőttek. Később, amikor bementek az iskolába, elmondták, mi történt és akkor világosították fel őket, hogy egy vadász tart előadást a pályaorientációs nap keretében. Ekkor állt össze a kép a férfinak, az intézmény dolgozói azonban még ekkor sem tudták, mit csinált a két diák.

A férfi végül a nagy ijedtség után is megtartotta előadását,

„aztán pedig a második születésnapomat”

– tette hozzá tréfálkozva. A történtek sokkolták, szerinte „az emberi felelőtlenség netovábbja”, hogy lőszert vittek be az iskolába és egyáltalán nem mindegy, mi zajlik most le az érintett diákban. „Biztos vagyok benne, hogy szörnyen traumatizálta ez az egész, pedig ő nem tehet róla, nem ő volt a hibás” – jegyezte meg.

„A szülők többségében harag dúl, és nagyon sokan nem szeretnénk, hogy a történteket a szőnyeg alá söpörjék. Hiszen bekerült a fegyver egy iskolába, ami meg lett töltve éles lőszerrel, ami el is sült. Ez megengedhetetlen” – nyilatkozta a Metropolnak az egyik szülő, aki szerint többeket is felelősség terhel a történtek miatt. Elmondása szerint az iskola nem adott semmilyen hivatalos tájékoztatást nekik az esetről, és kijelentette, hogy le kellene mondania az intézmény igazgatójának.

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozást indított az ügyben.

(Nyitóképünk illusztráció.)

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×