Infostart.hu
eur:
355.74
usd:
308.34
bux:
133419.75
2026. június 11. csütörtök Barnabás
Nyitókép: Volánbusz Zrt.

A Volánbusz megelégelte a sofőrtámadásokat, szigorú fellépéseket ígér

A társaság jelezte, hogy a buszvezetők közfeladatot ellátó személyek, ezért ha erőszak éri őket, az bűncselekmény és az ilyen eseteket szigorúan meg kell büntetni.

A most kiadott közlemény előzménye, hogy hétfőn Pécsen megtámadták a Volánbusz egyik munkatársát. A helyi autóbusz-állomáson három agresszív, tudatmódosító szer hatása alatt álló ember ököllel ütötte és rugdosta a sofőrt. Az állomáson dolgozó biztonsági őr megpróbált a buszvezető segítségére sietni, valamint erősítést is kért, végül rendőrök érkeztek ki a helyszínre.

A sofőrt kórházba kellett vinni: fej-, borda- és bokasérüléseket, súlyos zúzódásokat szenvedett.

A történtek fizikailag és lelkileg is nagyon megviselték, a gyógyulása érdekében kénytelen volt táppénzre menni, így a munkából több napra kiesik.

A busztársaság jelezte, hogy kiáll munkatársa mellett és a rendőrséggel, az önkormányzattal, valamint a közterület-felügyelettel együttműködve keres megoldást a hasonló atrocitások elkerülésére. A Volánbusz az ügyben feljelentést tett, és azt üzente a támadóknak: „elég volt!”

A társaság közölte: az említett szervezetekkel közösen azonnali intézkedéseket tesz kollégái testi épségének védelmében, alapítványuk pedig segítséget nyújt a munkatársuknak. Közleményükben kiemelték,

az autóbusz-vezetők közfeladatot ellátó személyek, ezért az őket ért támadások a Büntető Törvénykönyv szerint bűncselekménynek minősülnek, és szigorúan büntetendők.

Mint írják, egy márciusi, tárnoki támadás elkövetőjét például gyorsított eljárásban két év börtönre és két év közügyektől eltiltásra ítélte a bíróság.

A Volánbusz munkatársait, járműveit több támadás is érte az elmúlt időszakban. Múlt szombaton, Kiskunhalason például

egy férfi ellopott egy buszt,

amivel indulás után letörte az autóbusz előtt parkoló autó visszapillantó tükrét, majd megállás nélkül továbbhajtott a Csetényi Élménypark irányába. Az autó egy nőé volt, aki miután látta, mi történt, a busz után ment a kocsijával, és a Csetényi Élménypark előtti körforgalomban sikerült megállásra kényszerítenie a tolvajt.

A nő telefonon kért segítséget a rendőröktől, míg a rabló elmenekült a helyszínről. Az incidensben senki sem sérült meg. A helyi bűnügyi helyszínelők nyomokat rögzítettek az autóbuszról, a rendőrök pedig keresik a busztolvajt – írja a baon.hu.

Címlapról ajánljuk
Két lépcsőben újítja meg a kormány a kórházi klímákat – itt vannak a részletek és az intézmények listája

Két lépcsőben újítja meg a kormány a kórházi klímákat – itt vannak a részletek és az intézmények listája

Egyrészt egy azonnali, 3,668 milliárd forintos összegből megjavítják a rossz klímákat az egészségügyi intézményekben, hogy ezen a nyáron ne álljanak elő olyan problémák, mint korábban, másrészt november 30-ig előkészítenek egy széles körű programot az elavult kórházi hűtési rendszerek ütemezett, teljes körű megújítására.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
Megszületett a döntés, közel 3 év után ismét kamatot emelt az EKB

Megszületett a döntés, közel 3 év után ismét kamatot emelt az EKB

Közzétette kamatdöntését az Európai Központi Bank (EKB), amelyet az iráni háború nyomán kibontakozó energiaválság miatt egy kifejezetten bizonytalan környezetben kellett hoznia. Az energiaválság elhúzódása és az infláció gyorsulása arra késztette az EKB Kormányzótanácsát, hogy 25 bázisponttal, 2,25 százalékra emelje az irányadó betéti rátát. Christine Lagarde jegybankelnök 14.45-től sajtótájékoztatón értékeli majd a gazdasági kilátásokat, az eseményen pedig akár a későbbi kamatemelésekről is üzeneteket fogalmazhat meg. Az eseményről szokás szerint ebben a cikkben élőben tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×