Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska
Nyitókép: Pixabay

Felmérték, mennyi idő után akarnak meglépni a munkahelyükről fiatalok

Magyarországon a 18-25 év közötti korosztály több mint 45 százaléka öt vagy akár annál több évre is tervez egy munkahelyen - közölte legfrissebb, reprezentatív kutatása alapján a Work Force Kft.

A HR-szolgáltató megbízásából készült Pályakezdő Indexből az is kiderült, hogy egyre hűségesebbek a pályakezdők. Ugyanis a tavalyi felmérésben még a megkérdezettek 39 százaléka jelezte, hogy legalább öt évre tervez egy munkaadónál.

A kutatás szerint a legtöbb fiatal úgy gondolja, két éven belül előre tud majd lépni szakmai karrierjében, míg 46 százalékuk 3 és 5 év között látja a feljebbjutást reálisnak.

Kiemelték, hogy elenyésző volt azok száma, akik kevesebb, mint egy évvel számolnak ugyanannál a munkaadónál.

A megkérdezettek 76 százaléka szeretne részt venni továbbképzéseken, amit a többség két éven belül meg is valósítana.

Emellett a fiatalok nyitottak voltak új karrierlehetőségek iránt is, a pályakezdők 64 százaléka más szakterületet is elsajátítana a következő években. A megkérdezettek többsége szeretne elismert lenni a szakmájában és egy csapat hasznos tagjának lenni.

2022-ről 2023-ra 12 százalékkal csökkent azoknak a válaszadóknak az aránya, akik különösebb ambíciók nélkül végzik munkájukat, míg dupla annyian felelték azt, hogy szeretnének egyszer vezetők lenni és több ember munkájáért felelni.

A Work Force HR-szolgáltatóhoz tartozó Job Force Iskolaszövetkezet üzletágvezetőjének közlése szerint azt tapasztalják, hogy egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a gyakornoki programok már a fiatalabb diákok körében is, hiszen ezekkel valós munkakörnyezetben szerezhetnek szakmai tapasztalatot és fejleszthetik készségeiket. A fejlődni vágyó gyakornokok a későbbiekben is könnyebben tudnak mozogni a munkaerőpiacon.

Az Atkári Research&Analysis és az NRC Kft. által a 18-25 éves korosztály körében, 500 ember bevonásával, májusban készült a Pályakezdő Index kutatás - olvasható a Work Force közleményében.

A 100 százalékban magyar tulajdonú Work Force Kft. 2003 óta foglalkozik munkaerő-kölcsönzéssel és munkaerő-közvetítéssel. Megbízói között termelő- és gyártó cégek, valamint a szolgáltató szektorban működő vállalatok egyaránt megtalálhatók.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×