Infostart.hu
eur:
353.29
usd:
305.08
bux:
133528.69
2026. június 11. csütörtök Barnabás
A diáktüntetés résztvevőinek egy csoportja a demonstráció végén a Fidesz Lendvay utcai székházánál 2023. május 19-én. Korábban a tüntetők a Kossuth Lajos térről, a Parlament mellől indulva az Oktogonhoz vonultak. Ezúttal is a pedagógusok bérének haladéktalan emelését és az őket érintő úgynevezett státusztörvény teljes tervezetének azonnali visszavonását követelték, megerősítve a 7igenes országos népszavazási kezdeményezésben foglaltakat.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Elítélték a Lendvay utcában rendőrt megütő férfit

Bíróság elé állították azt a férfit, aki május 19-én, a Lendvai utcai zavargáskor ököllel megütött egy rendőrt. Hivatalos személy elleni erőszak miatt jogerős ítéletet hoztak ellene.

A Magyar Nemzet információja szerint az ügyészség két héten belül bíróság elé állította a férfit, aki a bűncselekmény elkövetését már a nyomozás során beismerte.

Pénteken született ítélet. Eszerint a férfit egy év végrehajtásában két év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetésre ítélte.

Az ítéletet mind az ügyészség mind pedig a vádlott és védője tudomásul vette.

A lap emlékeztet arra, hogy május 30-án, a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indított eljárást az ellen a férfival szemben, aki a május 19-i tüntetésen ököllel megütötte az egyik intézkedő rendőrt.

Az MTI tudósítása arra tér ki, hogy az ittas állapotban lévő elkövető is a testével tolta a rendőrsorfal első sorában álló egyik rendőrt, majd nagy erővel, ököllel felé ütött. Az ütés a rendőr sisakjának plexijét érte.

Címlapról ajánljuk
Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×