Infostart.hu
eur:
382.02
usd:
327.76
bux:
109317.03
2025. december 5. péntek Vilma
Budapest, 2021. október 24. Őszi színekben pompázik a turistaút a Sashegy nyugati oldalán. Az őspark és erdős jellegű terület kedvelt kirándulóhely. MTVA/Bizományosi: Róka László
Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Róka László

Így óvná meg erdeit a tarvágástól Budapest

A kormányrendeletet felülíró, a tarvágást a természetvédelmi területeken megtiltó határozatot fogadott el a Fővárosi Önkormányzat. A részletekről Bardóczi Sándort, Budapest főtájépítészét kérdeztük.

A főváros döntése arra válasz, hogy a nyár folyamán – a veszélyhelyzetre hivatkozva – megszületett egy kormányrendelet, ami könnyítéseket rendelt el a védett erdők fakitermelésében is, fellazítva az erdőtörvényt – fogalmazott érdeklődésünkre Bardóczi Sándor.

Mint mondta, a főváros úgy véli, miután az agrárminiszter kiadott egy utasítást az az állami erdőkezelőkre vonatkozóan, miszerint ne alkalmazzák a tűzifarendelet néven elhíresült kormányrendelet természetvédelemre káros szabályait, talán az állami erdők tekintetében elvonult a vész, viszont maradt egy szegmens, aminek védelmet kell élveznie. Budapest főtájépítésze szerint, tartva attól élőhelyek sérülhetnek, muszáj volt tarvágási tilalmat elrendelniük a fővároshoz tartozó magántulajdonú erdők esetében is.

A szakember megjegyezte:

két évvel ezelőtt a XV. kerületben, a Szilas-patak mellett a magántulajdonos tarra vágta az erdő egy részét, amire az akkori üzemterv lehetőséget adott számára.

Bár előzetesen jelentette a hatóságnak, elvégezte a fészekmentést és „minden egyebet” a minimális előírásoknak megfelelően, végeredményében a tulajdonjog és az üzemterv felülírta a természetvédelmi érdeket. Elmondása szerint az elmúlt két évben az erdészeti hatósággal – a tízéves budapesti üzemtervek felülvizsgálat alkalmával – sikerült elérniük, hogy a budapesti védett erdőkben ne fordulhasson elő tarvágás, kizárólag szálalóvágással lehessen erdőt kezelni. Vagyis a tűzifarendelet tulajdonképpen ezt az eredmény szüntette meg, és

félővé vált, hogy például a XV. kerületben újra elindulnak a fűrészek

– magyarázta Bardóczi Sándor.

Budapest főtájépítésze hozzátette: jogászaik szerint a környezetvédelmi törvény egy passzusa nyújt lehetőséget arra, hogy a fővárosi felülírja a kormányrendeletet. Ebben ugyanis az áll, hogy az egyes önkormányzatok a területük egy részére tiltásokat eszközölhetnek környezetvédelmi ügyekben. A Fővárosi Önkormányzat rendelete ezért aztán relatíve egyszerű és csak néhány paragrafusból áll, annyit kimondva, hogy a Natura 2000-es, illetve védett területeken tilos a tarvágás.

„Szerettünk volna ennél cizelláltabb rendeletet alkotni, de erre nem adott fölhatalmazást a magasabb rendű jogszabály, úgyhogy csak ez a tilalom van benne” – tette hozzá Bardóczi Sándor.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
Új járvány van felfutóban Magyarországon is - Mi lesz ebből?

Új járvány van felfutóban Magyarországon is - Mi lesz ebből?

Jelentős terjedésben van Magyarországon is a Hepatitis A vírus, az idei évben hivatalosan is 1800 esetet azonosított a járványügyi hatóság, ami a sokszorosa az elmúlt években látott megbetegedések számának. Az NNGYK a tavaszi közleménye után idén ősszel is tájékoztatást adott a helyzetről, megemlítve, hogy továbbra is terjed a vírus és azt is részletezte, hogy mi a legjobb megelőzés. A Semmelweis Egyetemhez tartozó, Oroszi Beatrix által vezetett Epidemiológiai és Survaillance Központ pénteken friss helyzetértékelést adott ki. Ezek szerint a terjedésért direkt, indirekt úton az emberi kontaktusok felelősek. Európában több környező ország is érintett: Csehországban és Szlovákiában a legmagasabb az esetszám és a halálesetek száma; Magyarországon és Szlovákiában a gyermekek körében fordul elő több eset, míg Csehországban és Ausztriában a felnőttek körében jelentik a legtöbb esetet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×