Infostart.hu
eur:
367.46
usd:
314.99
bux:
0
2026. április 30. csütörtök Katalin, Kitti
Rendőrautó egy Kőbányai úti társasház előtt 2022. február 3-ra virradóan. Az egyik lakásban agyonvertek egy 67 éves férfit, a feltételezett elkövetőket három órán belül elfogták - közölte a rendőrség a Police.hu oldalon.
Nyitókép: MTIMihádák Zoltán

Háromszáz rendőr máris a leszerelés mellett döntött

Lejárt a felmondási tilalom.

Június 1. és 8. között 299 hivatásos állományú rendőr nyújtotta be lemondási kérelmét – tudta meg a Magyar Hang az Országos Rendőr-főkapitányságtól.

2020 novembere és 2022. május 31. között a kormány a járványra hivatkozva megtiltotta a rendvédelmi és egészségügyi dolgozók felmondását, csak közös megegyezéssel lehetett leszerelni, a tilalom tehát június 1-jén szűnt meg.

Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet főtitkára a lapnak azt mondta: a 300-as szám jelentősnek mondható, úgy is, hogy ez a mintegy 37 ezres hivatásos állománynak nem egészen 1 százaléka. Mint mondta, még csak egyetlen hét mérlegéről van szó, a leszerelési hullám pedig várhatóan tovább tart majd.

A főtitkár úgy tudja, főként a közrendvédelmi területről, az utcai szolgálatot végző tiszthelyettesek köréből távoznak sokan.

A kormány az év elején a rendvédelmi dolgozók hivatásos állományának hathavi bérnek megfelelő juttatást, ún. fegyverpénzt fizetett. Az egy főre jutó átlagos juttatás 2,7 millió forint volt.

Címlapról ajánljuk

„Lesz egy fontos alapelv” – részleteket árult el az ügynökakták feloldásáról a levéltár főigazgatója

Cseh Gergő Bendegúz az InfoRádióban elmondta, mi volt az egyik fő kikötés, amely elhangzott a Magyar Péterrel való egyeztetésen. A történész-levéltáros egyebek mellett beszélt arról, hogy kik jogosultak az akták megtekintésére, még hányan élhetnek az egykori ügynökök közül, továbbá arra is kitért, milyen feladataik lesznek még az októberre tervezett nyilvánosságra hozatalig.
inforadio
ARÉNA
2026.04.30. csütörtök, 18:00
Nagy Zoltán Zsolt
a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinika igazgatója
Stop kamatstop − Ez vár egy kivezetés után az érintettekre

Stop kamatstop − Ez vár egy kivezetés után az érintettekre

A Portfolio Checklist szerdai adásában többek között a már nyolc alkalommal meghosszabbított kamatstop régóta esedékes kivezetésének lehetséges hatásait boncolgattuk. Mennyivel ugorhatnak meg a törlesztők, jól jártak-e egyáltalán az adósok attól, hogy évekig ilyen jellegű fizetési könnyítést kaptak? Erről is kérdeztük Palkó Istvánt, a Portfolio vezető elemzőjét. (A megszólalás 12:23-nál indul). A műsor első részében az MNB kamatdöntéséről volt szó, a Monetáris Tanács ugyanis ismét a kamattartás mellett tette le a voksát. Miért óvatos duhaj a Magyar Nemzeti Bank és hogyan befolyásolja politikáját a kilátásba helyezett euróbevezetés? Varga Zoltánt, az Equilor szenior elemzőjét kérdeztük a kamatdöntés hátteréről és várható következményeiről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×