Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Nyitókép: Lanszki Zsófia/PTE

Kemenesi Gábor elárulta, mikor jöhet enyhülés a járványban

A virológus a harmadik és a negyedik oltásról is elmondta a véleményét.

Hosszabb idő után jelentkezett új bejegyzéssel közösségi oldalán a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi karának adjunktusa. Kemenesi Gábor kiemelte, hogy most a három dózis számít alap immunizációnak, a koronavírus omikron változatával szemben is a három vakcina nyújt védelmet.

„A pandémiának még lehetnek meglepetései, tapasztaltam, hogy a legtöbb ember számára a változó helyzetből fakadó bizonytalanságot a legnehezebb elfogadni. Ne féljünk ettől, minden eshetőségre megvan a tudományos alapokon nyugvó válasz. A nyári időszak hozhat enyhülést, ha szerencsések vagyunk és egyéb hatások (pl: új variáns megjelenése) ebbe nem szólnak bele” – közölte.

A szakértő szerint a vírus változásai egyelőre nem jelezhetőek előre biztosan.

„Akik felvették a jelen helyzetben leghatékonyabbnak számító három dózist és a járvány alakulásával párhuzamosan tudatosan viselkednek, mindent megtettek” – hangsúlyozta.

Kemenesi Gábor a negyedik oltásról is szót ejtett. Mint írta, három tanulmány áll rendelkezésre a negyedik oltás hatásosságával kapcsolatban, de továbbra sincs kellő információ, hogy pontosan kinek, mikor és milyen körülmények közt lesz indokolt. Az eddigi adatok alapján a járványhelyzet függvényében elsősorban az idős korosztály és/vagy krónikus megbetegedéssel rendelkezők lehetnek a fő célcsoport. Azt mindegyik tanulmány alátámasztja, hogy a maximális szintű protektív immunitás a harmadik dózis után alakul ki, a negyedik pedig ugyanezt a szintet képes visszaállítani – tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről
DPK

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

Miskolcon a digitális polgári körök gyűlésének vendége volt Orbán Viktor. Az esemény leginkább kérdezz-felelek formában zajlott, a megjelentek kérdezhettek a pártelnök-miniszterelnöktől. A Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, és ha eldöntötték, akkor áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér. Kijelentette, a Benes-dekrétumok ügyét rendbe kell tenni, a joghátrányt szenvedők segítséget fognak kapni. Jelezte, a Kassa-Miskolc gyorsvasút beleilleszkedne a kormány nemzetstratégiájába. Orbán Viktor felsorolta nagy terveit is, megnevezte közülük a legnagyobbat. Tényként jelentette ki, hogy Nyugat-Európa vezetői háborúba fognak menni.

Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok is várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×