Infostart.hu
eur:
375.42
usd:
318.03
bux:
0
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
Áder János köztársasági elnök beszédet mond a Budapestre akkreditált nagyköveteknek adott újévi fogadáson a Müpában 2022. január 10-én.
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Áder János a hazugság elutasítását, az igazság elfogadását kívánta

A köztársasági elnök köszönetet mondott a diplomatáknak.

Az országok közötti kapcsolat, a nemzetek közötti párbeszéd nem épülhet sem hazugságra, sem az igazság tagadására - mondta Áder János köztársasági elnök, aki a diplomáciai testület tagjait fogadta a Müpában.

A hagyományos évnyitó diplomáciai eseményen az államfő leszögezte, az elmúlt tíz évben azokat az értékeket képviselte, amelyeket magyarként, a jövő nemzedékekre gondoló emberként, családapaként, s immáron nagyszülőként is fontosnak tart. Vonatkozzanak azok a múlt bevallására, a jelen vitáira vagy a jövő iránti felelősségre - tette hozzá.

Áder János beszédében köszönetet mondott a diplomatáknak és az általuk képviselt országoknak azért, hogy számtalan helyen és módon a partnerei voltak, például az igazság elfogadásában, kimondásában és képviseletében.

Emlékeztetett arra, hogy 2013-ban szerb kollégájával egyetértésben fejet hajtottak a második világháború ártatlan szerb és magyar áldozatainak emléke előtt, elismerték az egymás ellen elkövetett bűnöket, hitet tettek a múlt lezárása és a megbékélés mellett.

Arra is kitért, hogy Szlovákia köztársasági elnökével 2021-ben együtt adták át a két ország közös munkájával felújított borsi Rákóczi-kastélyt, valamint kinyilvánították, hogy a közös örökség összeköt, nem pedig elválaszt.

Felhívta a figyelmet arra is: a holokauszt 60. évfordulóján Budapesten, Mauthausenben, Auschwitzban és Jeruzsálemben is kimondta, hogy a vallási, etnikai és bárminemű megkülönböztetés elfogadhatatlan.

A köztársasági elnök hozzátette, az állam, amely valaha nem védte meg polgárait, nem bújhat ki a felelősség alól, történelmi bocsánatkéréssel tartozik a holokauszt áldozatainak.

Áder János felidézte azokat a pillanatokat is, amikor felszólalt az ENSZ klímacsúcsain, részt vett a világ államainak ambiciózusabb klímavállalásra való mozgósításában és a Vízügyi Elnöki Testület munkájában. Hangsúlyozta,

kiállt azért, hogy a környezetvédelem ne csak PR-akció, hanem gondolkodásmódunk, cselekedeteink sarokköve is legyen.

Külön kiemelte, hogy Budapesten, amikor víz-világtalálkozókat és fenntarthatósági csúcsot szerveztek, azért állt ki, hogy ne csak fenyegetést lássunk a klímaveszélyben, hanem lehetőséget is a változásra, a változtatásra.

A köztársasági elnök arról is beszélt, hogy külföldi útjai során innovatív magyar technológiákat ajánlott vendéglátói figyelmébe, tudván, hogy ez nem csupán magyar gazdasági érdek, hiszen a kisebb környezetterhelés, a környezettudatosság mindannyiunk érdeke.

Rámutatott, amikor magyar közösségeket látogatott szerte a világban, minden alkalommal kiemelte a határokon túl élő magyarok gazdagító szerepét a kétoldalú kapcsolatokban. Hozzátette, a külföldön szolgálatot teljesítő magyar katonai kontingenseket látogatva jelezte, hogy Magyarország megbízható és hűséges partner a nemzetközi béketeremtésben.

Áder János szavai szerint ezek a találkozások az elmúlt csaknem tíz esztendőben megerősítették a hitét, hogy az együttműködés nemcsak szimbolikus gesztus, patikamérlegen adagolt nyilatkozat, protokollegyezmények udvariasan hűvös bekezdése lehet.

Sokkal több is lehet annál, elszántabb, tevékenyebb, eredményesebb

- jelentette ki az államfő.

Beszéde végén az európai integráció egyik alapítója, Robert Schuman egykori francia külügyminiszter szavait idézte: "A világbékét csak úgy lehet megőrizni, ha az azt fenyegető veszélyekkel arányban álló kreatív erőfeszítéseket teszünk."

Zárásként béketeremtő szándékot, a nehézségek, a gondok leküzdéséhez egészséget, erőt, a hazugság elutasítását, az igazság elfogadását, és az új esztendőben is "a veszélyekkel arányban álló kreatív erőfeszítéseket" kívánt az egybegyűlteknek.

Michael A. Blume nuncius, a diplomáciai testület doyenje köszönetet mondott a köztársasági elnöknek a hozzájárulásáért ahhoz, hogy szembe lehessen nézni napjaink kihívásaival.

Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Az angol The Telegraph arról ír, hogy a francia és brit ejtőernyősök közösen készülnek egy ukrajnai békefenntartó misszióra. A várakozások szerint mindkét ország 5 ezer főt küldhet Kelet-Európába ám ez Londonnak komoly kihívást jelenthet. A misszió szigorú feltétele, hogy a harcok során a felek valamilyen fegyverszünetet kössenek egymással. Svéd katonák semlegesítettek egy orosz drónt a francia Charles de Gaulle atommeghajtású repülőgép-hordozó közelében a malmöi kikötőben. A pilóta nélküli eszközt elektronikus hadviselési rendszerekkel iktatták ki - tudósított a Militarnyi. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×