Infostart.hu
eur:
356.15
usd:
312.28
bux:
139892.19
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér
Nyitókép: Pixabay

Fejlemény a győri, futómű nélküli landolás ügyében

Az eset Győr mellett történt. Senki nem sérült meg, de a repülő vezetője ellen vádat emeltek.

Vádat emeltek a 47 éves pilóta ellen, aki figyelmetlensége miatt úgy landolt, hogy nem engedte ki a futóművet. A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint a terhelt öt éve rendelkezik pilóta engedéllyel. 2021 júniusában egy Győr melletti település repülőteréről szállt fel sétarepülésre két utassal a fedélzeten – írja az ügyészség a honlapján.

A repülés végén a repülőtér kifutópályáján akart landolni a vádlott, azonban figyelmetlensége miatt nem vette észre, hogy a gép futóművei behúzott állapotban maradtak, ezért a gép az alsó részével érintkezett a kifutópályával, és sodródás után állt meg.

Szerencsére a balesetben személyi sérülés nem történt, azonban az utasok testi épsége veszélyben forgott. (A Közlekedésbiztonsági Szervezet korábbi tájékoztatása szerint a repülőgép légcsavarja és törzsborítása sérült.)

A pilóta ellen az ügyészség légi közlekedés gondatlan veszélyeztetése miatt emelt vádat. Vele szemben egy évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.

A nyomozás során a Győri Rendőrkapitányság rendőrei jártak el, az érdemi döntést pedig várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

Címlapról ajánljuk

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×