eur:
401.38
usd:
372.35
bux:
92659.97
2025. március 27. csütörtök Hajnalka
Nyitókép: BKK

Indul a Batthyány tér felújítása, sok változást hoz a közlekedésben

Megzöldül Buda egyik legforgalmasabb tere.

Új végállomási forgalmi rendet vezetnek be a Batthyány téren, ennek köszönhetően a gyalogosok igényeit jobban szem előtt tartó és zöldebb környezet születik az I. kerület jelentős közösségi közlekedési csomópontján – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

A Batthyány tér szombaton kezdődő átalakításának célja, hogy a kerületi önkormányzattal együttműködve olyan közterület jöjjön létre, amely kedvez a gyalogosoknak. Csökken a buszok által elfoglalt terület mérete, így a járdák és a zöldterületek növelésével a mostaninál gyalogosbarátabb lesz a környezet – írták.

A kerület a zöldfelületek felújítását júniusban elvégzi el, majd várhatóan júliusban új szelektív hulladékgyűjtőket és felújított padokat helyez ki. A forgalmi rend átalakításának következtében felszabaduló, a Dunával párhuzamos, Fő utca felőli szervizúton pedig újabb rendezett, virágokkal borított gyalogos területet alakít ki az önkormányzat – közölték.

A BKK közleménye szerint az új forgalmi rendet két ütemben vezetik be.

Az építési munkákat június 5. és 8. között végzik el, ez idő alatt lezárják a Dunával párhuzamos szervizutakat, az autóbuszok fel- és leszállóhelye pedig ideiglenesen megváltozik. A 39-es és a 109-es busz végállomása a Fő utcán, a Vásárcsarnok előtt lesz. A 11-es és a 111-es busz végállomási megállóhelye az északi oldalra, az aluljáró "A" jelű lépcsőjénél található megállóhelyre kerül át. A 990-es buszok Normafa felé a Batthyány téri végállomásra nem térnek be, hanem a Bem rakparton, a 19-es, és a 41-es villamos megállója melletti villamospótló-megállóhelyen állnak meg.

A végleges végállomási forgalmi rend június 9-én lép életbe. Akkortól az autóbuszokra az alábbi helyeken lehet felszállni:

  • a 39-esre és a 109-esre a templom előtti szervizúton,
  • a 11-esre és a 111-esre a tér északi oldalán, az aluljáró "A" jelű lépcsőjénél található megállóhelyen,
  • a 990-esre Normafa felé a Bem rakparton, a villamosmegálló melletti villamospótló-megállóhelyen, Rákoskeresztúr felé pedig változatlanul a Fő utcán, a Vásárcsarnok előtt.

A közúti forgalmi rend is megváltozik majd.

Június 8-án 8 órától

a Bem rakpart felől megszűnik a Fő utca irányába a balra kanyarodási lehetőség.

A tér déli útpályájának egyirányúsítása is megváltozik: a Fő utca felől csak a BKK-járatok és a taxik hajthatnak be. A Bem rakpart felől a Fő utca felé a Csalogány utcánál lehet áthajtani, és a Csalogány utca-Fő utca torkolatban a Duna felől érkezők jelzőlámpa segítségével kanyarodhatnak balra.

A Batthyány téren lévő taxiállomás átkerül a szervizút túloldalára, a 39-es autóbusz megszűnő végállomási megállóhelyére, a templom előtt pedig buszmegállókat alakítanak ki.

Címlapról ajánljuk
Marco Rubio: valaki nagyot hibázott a Signal-chattel

Marco Rubio: valaki nagyot hibázott a Signal-chattel

Az Atlantic magazin adatai szerint az amerikai védelmi miniszter két órával egy titkos támadás előtt megosztotta egy jemeni húszi vezető elleni akció részleteit. Demokrata képviselők a miniszter lemondását követelik

Nyugdíjkiegészítést fizet a kormány a magas infláció miatt

A szerdai kormányülésen elhangzottakról tájékoztatott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. A legkisebb településen élők számára külön döntések születtek az ülésen, ezekről külön bejelentéseket tett Gyopáros Alpár kormánybiztos. Sok újságírói kérdés irányult a miniszterelnök március 15-ei beszédére és a jegybanknál zajló vizsgálatra.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.27. csütörtök, 18:00
Gacsályi József
az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgató-helyettese
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×