Infostart.hu
eur:
354.3
usd:
306.04
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő
Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke beszél a Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ÁSZ-jelentés általános vitáján az Országgyűlés plenáris ülésén 2017. október 19-én.
Nyitókép: Soós Lajos (MTI)

Domokos László: itt az idő elkezdeni költekeznünk

Az Állami Számvevőszék elnöke szerint sokk érte a magyar társadalmat a járvánnyal, ezt ki kell heverni.

Aki csak teheti, pótolja be elmaradt beruházásait, utazásait, vegyen részt szabadidős eseményeken, ugyanis a társadalmat a válság révén komoly sokk érte, amit ki kell heverni – javasolta az Állami Számvevőszék elnöke a Magyar Nemzetnek nyilatkozva, aki ezért azt is jó megoldásnak tartaná, ha az állam jövőre extra jóléti juttatásokra fordítaná elkölthető forrásait.

Domokos László hangsúlyozta: a költségvetés évközi elfogadása járványmentes viszonyok között a kiszámíthatóságot jelenti, fél évet adva a lakosságnak és a vállalkozásoknak a felkészülésre. Arra, hogy az érintettek az állami döntésekhez igazíthassák saját terveiket. A mindennapok most, a járvány miatt a szokásosnál is több bizonytalanságot hordoznak magukban, ilyenkor felértékelődhet minden olyan mozzanat, amely a biztonságot, a tervezhetőséget segíti. Éppen ilyen az ország költségvetésének korai elfogadása. Ha valaki – legyen szó az államról vagy egy családról, egy cégről – előre tervez, a pénzét megfontoltan, hasznosan költheti el – mondta a számvevőszék elnöke.

Ismertetése szerint a jövőre tervezett állami bevételek 97 százalékban teljesen megalapozottak. Lényeges pont ez:

a 2015 előtti időkben a bevételek 70-80 százalékát nem, vagy csak részben találta megalapozottnak a számvevőszék,

vagyis a kormányzat a mostani, bizonytalanságokkal teli időszakban sokkal pontosabban tervezte meg az állam jövő évi működését, mint előtte. Fontos elem az is, hogy a törvénytervezet teljesíti az alaptörvény elvárását, vagyis jövőre mérséklődik az államadósság bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyított mértéke. S bár a kiadások között akadnak kockázatos elemek, összességében rugalmas költségvetés lesz a jövő évi, olyan, amely mind a két forgatókönyvre felkészül.

A 2022-es költségvetés több fontos jóléti intézkedést is tartalmaz, de ezek mind valamilyen konkrét célt szolgálnak, tehát – alkalmazva a pártpolitika szókészletét – nem osztogatásról van szó. Személyi jövedelemadó-mentességet kapnak a 25 évnél fiatalabbak, a változtatás fő célja, hogy a fiatalok legális körülmények között kezdhessék meg pályájukat. Érdemi béremelést kapnak az egészségügy szereplői, a fizetésnövekedés egyrészt ellensúlyozza a hálapénz kivezetését, másrészt szerepe lehet abban, hogy hazatérjenek a magyar szakemberek külföldről. Eközben megmaradnak a lakástámogatások, ami a gazdasági fellendülés szempontjából sem mellékes, s újra fizet 13. havi nyugdíjat az állam. Utóbbi juttatás abban segíthet, hogy az idősek könnyebben kezelhessék a járvány őket érő hatásait. S valójában a mostani időszak legfontosabb pontja éppen ez - mondta.

A magyar társadalmat – ahogy a világ összes többi társadalmát is – egy éve megbéklyózza a válság. Az államnak, ha teheti, áldoznia kell az életszínvonalat javító juttatásokra: ha a gazdaság felvette a kellő fordulatszámot, ha beindultak a hosszabb távú fejlesztések, s ezek után is van felhasználható keret, a kormánynak Domokos László megítélése szerint adnia kell.

Mint mondta, a magyar társadalmat hatalmas sokk érte a járvánnyal és a nyomában járó lezárásokkal. Az anyagi károk nem voltak túlzottan súlyosak, a gazdasági visszaesés kisebb volt a becsültnél. A társadalmat ezzel együtt is alaposan próbára tette a válságidőszak, ami – ha van kellő fedezet – alapos indoka lehet bizonyos állami juttatásoknak, az állampolgárok ugyanis ezt egyszerűen megérdemlik, hiszen kitartottak a nehéz időkben.

De a társadalom tagjai maguk is változtathatnak egy időre a hozzáállásukon. A járvány alatt sokan félretettek, tartalékoltak, s ezt helyesen tették. Most azonban

megfelelőnek mutatkozik az idő arra, hogy elhalasztott vásárlásaikat, elmaradt nyaralásaikat bepótolják, szórakoztató szolgáltatásokat vegyenek igénybe,

vagyis éljenek a visszakapott szabadsággal, és érezzék jól magukat.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után
Foci-vb 2026

Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után

Mexikó megérdemelten „tartotta otthon” a három pontot, ugyanennyi kiállítást azonban a játékvezetőnek is „szerveznie kellett” a Dél-Afrika elleni labdarúgó-vb-nyitómeccsen.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×