Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Nyitókép: Unsplash.com

Még idén a kormány asztalán landolhat a drónstratégia

Ezt reméli a Magyarországi Drón Koalíció (MDK) megalakulásától a Digitális Jólét Program szakmai vezetője.

Gál András Levente meglátása szerint a versenyképes megoldások érdekében, legyen szó szabályozásról, gyártásról, akár oktatás–képzésről, a lehetőségekhez mérten szükséges az ökoszisztéma szereplőinek az összefogása. Mint emlékeztetett, szokás beszélni nyílt kormányzásról, amely esetében a kormányok a felmerülő kérdéseket széles körben, a gazdasági és tudományos élet szereplőivel vitatják meg; ide sorolható például a digitalizáció területe is, ami annyiban speciális, hogy a kormányzatok sok esetben a globális cégek vagy a közösség által előállított megoldásokhoz idomulnak.

A hazai koalíciós megoldás, mint közigazgatási megoldás viszont annyiban új, hogy

maga a kérdésfeltevés is már egy közös együttgondolkodásnak az eredménye

– magyarázta a Digitális Jólét Program szakmai vezetője, aki szerint, miután bevállt a koalíciós műfaj, nem is volt kérdés ennek alkalmazása a drónok esetében. Ugyanakkor itt messze nemcsak egy szabályozásról, hanem képzésről, gyártmányfejlesztésről, sőt, minden ágazatban hatékonyságjavításról kell beszélni.

Ismeretes, a keddi napon megalakult Magyarországi Drón Koalíció – az 5G Koalíció és a Magyarországi Mesterséges Intelligencia Koalíció mellett – a Digitális Jólét Program harmadik koalíciója, amely esetében sokkalta egyszerűbb feladatnak bizonyulhat a leendő stratégiák kialakítása. Gál András Levente szavai szerint ugyanis menetben vagyunk, hiszen a drónszabályozást az Országgyűlés egy körben már újraírta, csak éppenséggel a digitalizáció jellemzője, hogy nem lehet „magna chartákat” lefektetni, magyarán

a technológia által vezérelt területeken gyakrabban kell szabályozni.

Ráadásul a drónkoalíció megalakulásához képest már nagyon erőteljesen folynak az együttműködések, tehát nem nulláról indul a folyamat. A DJP szakmai vezetője ezért abban bízik, hogy a stuktúra júniusi fölállta után egyből kezdetét veszi a munka, így őszre, de legkésőbb az év végére a kormányzat elé kerülhet a drónstratégia.

Gál András Levente végezetül arra is kitért, szerinte helye lenne egy európai uniós drónstratégia megalkotásának, szem előtt tartva a tagállamok érdekeit, amely irányába vannak lépések, így a magyar drónstratégia megalkotása során figyelembe fogják venni az EU-nak 2020 februárjában közzétett digitális menetrendjét, azzal együtt, hogy nem minden gondolatával értenek feltétlen egyet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

A közelmúlt válságidőszakában a pénzügyi stressz és a státusz-orientáció növelte leginkább az alkoholfogyasztást, a pandémia időszakában ugyanakkor nem indult általános alkoholfogyasztási hullám Magyarországon – derült ki egy most megjelent kutatásból. Az InfoRádió a felmérésről Fertő Imrét, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanárát kérdezte.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×