Infostart.hu
eur:
363.63
usd:
318.63
bux:
143717.39
2026. július 22. szerda Magdolna

Az Index mellett tüntetnek Budán

Több ezren vesznek részt a vonulásos demonstráción.

Az Indexért és a sajtószabadságért szervezett tüntetést péntekre a Momentum. A tüntetők a Kolosy tér melletti Puskás Öcsi térről a Várba, a Karmelita Kolostorhoz vonulnak, ahol beszédek hangzanak el. A demonstráción a beszámolók szerint több ezren vesznek részt.

A tüntetést még azt megelőzően szervezték meg, hogy pénteken felmondott volna az Index szerkesztőségi vezetése és szinte valamennyi munkatársa.

A távozási hullámot az okozta, hogy Bodolai László, az Index Zrt. igazgatóságának elnöke szerdán kezdeményezte Dull Szabolcs főszerkesztő munkaviszonyának rendes felmondással történő megszüntetését, mert indokolása szerint "a főszerkesztőnek nem volt módja a piaci helyzetet kedvezőtlenül befolyásoló belső folyamatokat megállítani vagy kontrollálni". Bodolai László ezzel egyidejűleg a korábban megüresedett vezérigazgatói posztra Szombathy Pál igazgatósági tagot kérte fel, és bekerült a társaság igazgatóságába Sztankóczy András jogász, újságíró is. A döntés után az Index szerkesztősége azt követelte az igazgatóság elnökétől, hogy helyezze vissza pozíciójába Dull Szabolcsot a szakmai függetlenség és az Index jövőjének megőrzése érdekében, de ezt Bodolai elutasította.

Címlapról ajánljuk

Karácsony Gergely: kész az M3-as metró hosszabbítási terve

Az ország legnagyobb forgalmú közlekedési vonala, a 3-as metró Káposztásmegyerig történő meghosszabbítására vonatkozó tervek készen állnak – közölte Karácsony Gergely főpolgármester, reagálva Magyar Péter kormányfő és Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter közös sajtótájékoztatóján elhangzottakra.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Lefejezte Zelenszkij a hadsereget, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Lefejezte Zelenszkij a hadsereget, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden menesztette az ukrán fegyveres erők főparancsnokát, Olekszandr Szirszkijt. Az egy hete tartó tüntetések kereszttüzébe került Szirszkij helyére Mihajlo Drapatijt érkezik. A demonstrálók Szirszkij leváltása mellett a volt főparancsnokkal konfliktusba került Mihajlo Fedorov visszatérését is követelik a védelmi tárca élére. Zelenszkij ennek kapcsán kijelentette, Fedorovnak egy "érdemeinek megfelelő vezetői pozíciót" ajánlott, mely keretében elősegítheti az ország technológiai fejlődését. Közben áramszünetekről számoltak be az oroszok által megszállt Krímben, és több dél-oroszországi városban tűz ütött ki ukrán csapások következtében. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×