Infostart.hu
eur:
364.56
usd:
325.42
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Meghalt az első magyar beteg a koronavírus-fertőzés következében - a nap hírei

Újabb korlátozó intézkedéseket rendeltek el a környező országok a járvány megfékezéséért. Olaszországban meghaladta az 1800-at a koronavírus halálos áldozatainak száma.

Meghalt az első magyar beteg a koronavírus-fertőzés következében - erősítette meg a kommunikációs akciócsoport vezetője. Kovács Zoltán az operatív törzs tájékoztatóján közölte: a 75 éves férfi tüdőgyulladással került a Dél-Pesti Centrumkórházba. Lakatos Tibor, az ügyeleti központ vezetője arról számolt be, hogy 32-re emelkedett a fertőzöttek száma. Hozzátette: Kiskunhalason tart a járványkórház építése, amely szükség esetén nagyobb számú fertőzöttet tud ellátni. Szólt arról is, hogy rendőrök intézkedtek egy férfi ellen, aki megszegte a kötelező házi karantén szabályait. Elmondta: elfogták a Budapest lezárásáról szóló álhír terjesztőjét, aki ellen eljárás indult.

Az egészségügyi dolgozók véleményének figyelembe vételét ajánlják a kormánynak ellenzéki pártok. A Jobbik, az MSZP, a Demokratikus Koalíció, az LMP, a Párbeszéd és a Momentum országgyűlési képviselői azt kérték a kabinettől, hogy a döntések meghozatalakor nyomatékosan vegye figyelembe a szakmai javaslatokat.

A koronavírus terjedése miatt már több mint 20 vidéki önkormányzat döntött a bölcsődék és óvodák bezárásáról, a legtöbb nagyvárosban már hétfőtől érvényes az intézkedés. A fővárosi intézmények hétfőtől fokozatosan zárnak be, de ügyeleti rendszert minden kerületben biztosítanak.

Korlátozásokat vezet be a kormányablakokban és az okmányirodákban is Budapest Főváros Kormányhivatala. Az ügyfélterekben korlátozhatják a bent tartózkodók maximális létszámát. A hivatal arra kér mindenkit, hogy személyesen csak szükség esetén, időpontfoglalással menjen kormányablakba, és inkább interneten intézze ügyeit. Az elkészült okmányokat levélküldeményként a postaládába kézbesítik.

Magyarországnak továbbra sem áll módjában beengedni az Olaszországból érkezőket, így az onnan hazafelé tartó szerb állampolgárokat sem - jelezte a miniszterelnök. Orbán Viktor a belgrádi látogatása után a közösségi oldalára feltöltött videóban azt mondta: megállapodott a szerb elnökkel, hogy biztonsági intézkedések mellett folytatódhat a két ország közötti teherforgalom. A koronavírus miatti járványügyi helyzetről egyeztetett a magyar és az olasz külügyi tárca vezetője. Szijjártó Péter közölte: egyetértettek Luigi di Maioval abban, hogy a vírus terjedésének megfékezéséhez elengedhetetlenül szükséges az információk cseréje.

Olaszországban meghaladta az 1800-at a koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma, a fertőzötteké megközelítette a 25 ezret. Az olasz közegészségügyi hivatal a következő időszakban várja a járvány csúcsát, és arra számít, hogy a fertőzés az egész ország területén az eddiginél is erősebben terjedhet.

Újabb korlátozó intézkedéseket rendeltek el a környező országok az új koronavírus-járvány megfékezéséért. Szlovákiában szükségállapotot rendelt el a kórházakban a kormány, amely döntött arról is, hogy néhány kivétellel az üzleteket is bezárják. Németország lezárja Ausztriával, Franciaországgal és Svájccal közös határát. Az osztrák kormány újabb országok állampolgárait zárta ki a beutazásból. Horvátország és Szlovénia leállítja a vasúti személyforgalmat Magyarország felé. Szerbia tízre emelte a beutazási tilalom alá vont államok számát. Ukrajna két hétig nem engedi be a külföldi állampolgárokat.

Világszerte meghaladta a hatezret az új koronavírus okozta betegség halálos áldozatainak a száma. 139 országban és területen több mint 160 ezer fertőzést regisztráltak eddig.

Március 15. alkalmából levelet intézett a határon kívüli magyarsághoz a miniszterelnök. Orbán Viktor szerint az idei ünnepnek különös hangsúlyt ad, hogy száz év telt el a trianoni országvesztés után. Hangsúlyozta: Magyarország ma sem létezhet az erdélyi, délvidéki, felvidéki és kárpátaljai magyar közösségek nélkül.

A szabadság és a hűség adja március 15. erejét - jelentette ki ünnepi beszédében az államfő. Áder János kiemelte: ha a magyarok 172 éve bízni tudtak egymásban, akkor ma is számíthatnak, támaszkodhatnak egymásra. közös videoüzenetben emlékezett meg március 15-éről7 ellenzéki párt. A résztvevők korábban közös demonstrációt terveztek, de a rendezvényt a koronavírus-járvány miatt lemondták.

Nyilvánosságra hozta a kormány a Kossuth- és Széchenyi-díjjal idén kitüntetettek névsorát. Az elismeréseket a járványügyi veszélyhelyzet miatt később adják át. A köztársasági elnök a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából Kossuth-díjat adományozott mások mellett Sárközi Mátyás író, kritikus, műfordító, az InfoRádió londoni tudósítója részére; Káel Csaba rendezőnek, a Müpa vezérigazgatójának; Dörner György, Sunyovszky Sylvia és Szombathy Gyula színművészeknek; Várjon Dénes zongoraművésznek, illetve megosztva a Kaláka együttes tagjainak. Széchenyi-díjban részesült többek között Borhy László régész, ókortörténész, Kiss Gy. Csaba irodalomtörténész és Szőnyi Tamás matematikus.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×