Infostart.hu
eur:
363.12
usd:
313.87
bux:
150552.7
2026. augusztus 14. péntek Marcell
A Liszt Ferenc-repülőtér felújított 1-es kifutópályája 2018. június 12-én. A pályát a tervek szerint június 30-án adják át.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Megszaporodott az átstartolások száma Ferihegyen

Idén, a mai napig kereken száz, a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre érkező gép szakította meg leszállását irányítói utasításra vagy a pilóta egyéni döntésére. Ezzel az év végéig minden valószínűséggel megdől az úgynevezett átstartolások 2018-as rekordja.

Az átstartolás önmagában nem jelent vészhelyzetet, de különös figyelmet igényel a HungaroControl légiforgalmi irányítóitól – közölte az airportal.hu-val a magyar légtér irányításáért felelős vállalat.

Az átstartolásra a leszálló gépeket utasíthatja a légiforgalmi irányító repülésbiztonsági okból, vagy - ugyancsak a biztonságos leszállás érdekében - a pilóták maguk is döntenek e manőver mellett. Ilyenkor a pilóta jelzi, hogy a leszállási engedély ellenére mégsem teszi le a gépet.

Az átstartolás során a pilóta megszakítja a leszállást, és "nagy gázzal" ismét emelkedni kezd a géppel a kifutópálya fölött.

Tavaly több mint százötven ilyen eset volt, idén eddig már száz, az elmúlt négy napban öt gép startolt át.

Ahogy világszerte mindenhol, úgy Magyarországon is megnövekedett a forgalom az elmúlt években - ez és a zivataros, erős széllökésekkel járó időjárás is hozzájárult az átstartolások számának megemelkedéséhez. A tavaszi-nyári időszakban pedig szinte minden nap előfordul, hogy egy gép madárral ütközik, az ilyen esetekben pedig mindig ellenőrizni kell a futópálya állapotát, így a leszállás bizonyos ideig nem lehetséges.

A nyári csúcsidőszakban arra is volt példa, hogy egy-egy repülőgépnek a szokásosnál több időre volt szüksége a felszállás megkezdéséhez, emiatt a HungaroControl irányítói utasították átstartolásra az érkező járatot annak érdekében, hogy a légijárművek közötti előírt minimális biztonságos távolság meglegyen.

Az átstartolás önmagában nem jelent vészhelyzetet, de mindig különös figyelmet igényel mind a pilótáktól, mind a légiforgalmi irányítóktól.

Címlapról ajánljuk
Van megoldás a kórházi ágyak ügyére Magyarországon – Sinkó Eszter az Arénában

Van megoldás a kórházi ágyak ügyére Magyarországon – Sinkó Eszter az Arénában

Magyarországon lakosságarányosan még mindig nagyon sok kórházi ágy van, miközben sokkal több beteget kellene egynapos beavatkozások keretében ellátni, sokkal több ápolási intézményre is szükség lenne a már magatehetetlen betegeknek – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ programigazgatója.

Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter tartotta a kormányzati tájékoztatót, mivel Magyar Péter miniszterelnök Paksra utazott. Mind a 124 mérföldkövet teljesíti Magyarország. Szélerőműves pályázat indul, kijelölték, hova lehet ilyeneket építeni. Elveszi a kormány az MKIF-től az egyik autópálya-szakasz üzemeltetését. Felfüggesztették számos kiemelt beruházás engedélyét. Szeptemberre a kormány elé kerül a KRESZ-módosítás.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×