eur:
395.61
usd:
366.63
bux:
65620.68
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Tóth Bertalan, az MSZP-Párbeszéd frakciószövetség vezetője az MSZP-Párbeszéd megválasztott országgyűlési képviselőiének tanácskozása után tartott sajtótájékoztatón a Képviselői Irodaházban 2018. április 18-án.
Nyitókép: Szigetváry Zsolt

Két népszavazást kezdeményez az MSZP

Az MSZP "a közpénzek védelmében" két népszavazást kezdeményez - mondta az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője az elnökség előző napi döntéséről.

Tóth Bertalan kifejtette: a napokban benyújtandó kezdeményezéseikkel referendumot javasolnak azért, hogy az Országgyűlés kötelezze a kormányt, csatlakozzon az európai ügyészséghez, illetve annak érdekében, hogy nézettség alapján használják fel a kormányzati kommunikációs forrásokat.

Hozzátette: az európai ügyészséghez történő csatlakozásától "úgy irtózik a Fidesz, mint a tömjénfüsttől". Látni, hogy az uniós pénzek "kézen-közön" hogy tűnnek el és bármilyen lépést, feljelentést tesznek ez ellen, a magyar ügyészség "füle botját" sem mozdítja - fogalmazott.

Az MSZP elnöke a másik népszavazási kezdeményezésükről szólva azt mondta, több tízmilliárd forintot költenek el kormányzati kommunikációra úgy, hogy a hasznát a fideszes baráti kör élvezi, népszavazási kezdeményezésük ezért azt szeretné elérni, hogy az erre fordított pénzt "nézettség és olvasottság szerint kelljen felhasználni", azaz azok a médiumok is részesedjenek belőle, amelyeknek sokkal magasabb a nézettsége, illetve olvasottsága, mint a Fideszhez közeli lapoknak.

Tóth Bertalan kitért arra, hogy az MSZP elnöksége elítéli és felháborítónak tartja azt a "támadást", amelyet a Fidesz a gyülekezési jog és a véleménynyilvánítás szabadsága ellen tesz. Az ezeket érintő törvényeket nem fogják támogatni a parlamentben és

minden ellenzéki együttműködésben érdekeltek, amely tiltakozik a Fidesz lépései ellen - tette hozzá.

Beszámolt arról is, hogy az elnökség ügyvivőket bízott meg. Ujhelyi István, a párt európai parlamenti (EP-) képviselője az MSZP EP-kampányának vezetéséért felel. Az elnökség megbízta Harangozó Gábor elnökségi tagot az agrár- és vidékfejlesztési ügyek, Bihal Dávid elnökségi tagot pedig a magyar ifjúság, az ifjúságpolitika ügyének képviseletével.

Címlapról ajánljuk

Újabb drámai részletek a németországi buszbaleset ügyében

Egyelőre nem sikerült kideríteni, hogy mi okozhatta a Lipcse közelében történt buszbalesetet. Az egyik utas szerint a szolgálatban lévő két sofőr baleset idején éles vitát folytatott egymással, ami elterelhette a kormánynál ülő vezető figyelmét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×