Infostart.hu
eur:
376.33
usd:
319.24
bux:
126768.38
2026. február 26. csütörtök Edina

Újabb lúgos eset, ezúttal véletlenül

Lúgot ivott egy férfi egy Heves megyei kocsmában.

2016 májusában, Heves megyében egy kocsmatulajdonos beinvitált magához egy 67 éves férfit, ő azonban nem tartott a vendégével, aki így kiszolgálás nélkül maga kezdett bor után kutatni a kocsmában – írta az egrisztorik.hu alapján a Blikk.

A férfi talált is egy műanyag kannát piros folyadékkal, ám szerencsétlenségére az nem bor volt, hanem egy maró hatású tisztítószer, amely szétroncsolta a férfi nyelőcsövét, majd súlyos vérmérgezést és tömeges szervleállást okozott nála. Kórházba vitték, ahol több hétig volt kritikus állapotban, majd elhunyt.

A nyomozást bűncselekmény hiányában lezárták, az elhunyt férfi fia azonban szeretne igazságot szolgáltatni, mert szerinte a kocsmáros felelős az apja haláláért. Azt állítja, a nyomozás szakértői is megállapították, hogy szabályt sértett a kocsma tulajdonosa, és nem az előírásoknak megfelelően, elkülönített, zárt részen tárolta a tisztítószert, a jegyzőkönyv szerint azonban „a szabálytalan tárolás nem áll közvetlen összefüggésben a balesettel”.

Címlapról ajánljuk
Kína 120 Airbus repülőgépet rendelne Németországtól
Mentőkötél?

Kína 120 Airbus repülőgépet rendelne Németországtól

Az eddigi értesülések szerint sikeres volt a német kancellár kétnapos kínai látogatása. A tavaly májusban hivatalba lépett Friedrich Merz számára jóval több volt a bemutatkozásnál, a cél a partneri viszony helyreállítása volt. A kínai házigazdák a nyilatkozatok szerint szívélyesnek tűntek – és nagyobb volumenű megállapodásokat is belengettek.

Egy napot adott a Mol, ha a Janaf nem enged, jogi lépések következhetnek

A Mol-csoport szerint időhúzás történik, ezért felszólították a Janafot, hogy haladéktalanul adjon biztosítékot arra, hogy átengedi a tengerről érkező nem szankcionált orosz kőolaj-szállítmányokat. Miután a magyar vállalat szerint – az EU-s és amerikai szankciók alapján – a horvát vezeték-üzemeltető erre köteles, legkésőbb február 27-ig várják az egyenes választ, elutasítás esetén pedig az Európai Bizottsághoz fordulhat, kártérítést indítva.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Nekimentek az Apple-nek a részvényesek, ellenlépést tesz a mobilgyártó

Nekimentek az Apple-nek a részvényesek, ellenlépést tesz a mobilgyártó

Az Apple a szövetségi bírósághoz fordult, hogy utasítsa el azt a csoportos keresetet, amely szerint a vállalat két rendben is megtévesztette befektetőit. A részvényesek azt állítják, hogy a cég egyrészt eltúlozta a Siri hangasszisztens mesterségesintelligencia-képességeit, másrészt csupán a látszatát keltette annak, hogy betartja az App Store jutalékfizetési szabályaira vonatkozó bírósági végzést.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×