Infostart.hu
eur:
386.11
usd:
331.55
bux:
0
2026. január 14. szerda Bódog

Július végétől várhatják a Green Holidays ügyfelei a kártalanítást

Július végén kezdi az Uniqa Biztosító a kártalanítást. Arra törekszik, hogy jogszerűen ossza el a szerződésben vállalt 500 millió forintos keretet, és hogyan tudják a lehető leghamarabb eljuttatni az összeget a károsultakhoz.

A társaság hangsúlyozta, hogy minden Magyarországra hazautazni szándékozó Törökországban szükséghelyzetbe került magyar részére biztosította a hazajutás lehetőségét. Így 20 különböző törökországi szállodából 3 nap alatt, 4 charter géppel 734 utast hoztak haza.

Közölte: a hatályos jogszabályok alapján a biztosító szolgáltatása kizárólag azokra az utasokra vonatkozik, akik a Green Holidays Kft.-vel, mint utazásszervezővel kötöttek utazási szerződést, vagy a Green Holidays Kft. utazási csomagját vásárolták meg utazásközvetítőn keresztül.

„A biztosító kizárólag a Green Holidays Kft-vel, mint utazásszervezővel kötött utazási szerződések esetén tud és köteles helytállni”

- emelték ki a közleményben.

„A Kormányhivatallal való egyeztetésen elhangzottak alapján törekszünk arra, hogy az ebbe a kategóriába eső, megalapozottan igényt érvényesítő utasok részére a lehető legkorábban – akár már július végétől – megkezdjük a kifizetéseket egyelőre ún. szolgáltatási előleg formájában” - közölte a társaság.

Az oldalon az ügyfelek folyamatosan nyomon követhetik az 500 millió forintos keretösszeg alakulását. 

A társaság közölte: az Uniqa Biztosítónál a kárügyek feldolgozása továbbra is folyamatosan zajlik. Minden beérkezett igényt automatikusan megválaszolnak, megalapozott kárigény esetén pedig a pozitív válasszal egyidejűleg az előleg kifizetését is elindítják, ellenkező esetben elutasító levélben értesítik az érintetteket.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

A modern harcászati eszközök korában is fontos szerepe van a honvédségi élő erőnek, amelyet nemcsak a harctéren, hanem vis maior helyzetekben is be lehet vetni – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Úgy véli, az orosz–ukrán háború menetétől és az Egyesült Államok politikai hozzáállásától is függ, hogy a jövőben hány ország dönt úgy a horvátokhoz hasonlóan, hogy be- vagy visszavezeti a sorkatonaságot.

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×