Infostart.hu
eur:
388.37
usd:
330.18
bux:
110559.74
2025. december 22. hétfő Zénó

Másfél éven belül háromszor 5 százalékkal növekszik a bírói alapilletmény - a nap hírei

Több milliárd forintos beruházási lehetőségek várják a magyar vízügyi cégeket Tádzsikisztánban. Korrupciós bűncselekménnyel gyanúsítják a NAV három munkatársát.

Több milliárd forintos beruházási lehetőségek várják a magyar vízügyi cégeket Tádzsikisztánban- mondta a külgazdasági és külügyminiszter.  Szijjártó Péter dusanbei tárgyalásai után közölte: a tádzsik elnökkel abban állapodott meg, hogy az ország magyar vízgazdálkodási technológiákat von be a gazdaságfejlesztésbe. Magyarország a magyar cégek beruházásainak megkönnyítésére létrehozott egy 38 millió eurós hitelkeretet az Eximbanknál.

 

A Jobbik arra kéri az államfőt, hogy aláírás nélkül küldje a plakáttörvényt az Alkotmánybíróságra előzetes normakontrollra - közölte Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője. Kedden Staudt Gábor jobbikos képviselő közölte: hamarosan összegyűlhet a kellő számú ellenzéki aláírás ahhoz, hogy az Alkotmánybíróság elé kerülhessen a pártfinanszírozási törvény. Hozzátette: pártja azért tartja alaptörvénybe ütközőnek a múlt héten elfogadott jogszabályt, mert a javaslatot a kormányoldal házszabályellenesen, az államfői kifogásokon túlterjeszkedően változtatta meg. Emellett a Fidesz egyszerű feles többséggel fogadott el kétharmados rendelkezéseket, holott a pártfinanszírozást érintő tiltások ebbe a kategóriába tartoznak.

 

Másfél éven belül háromszor 5 százalékkal növekszik a bírói alapilletmény - közölte az Országos Bírósági Hivatal elnöke. Handó Tünde az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: még ennél is nagyobb előrelépés várható az igazságügyi alkalmazottaknál, akik szeptembertől visszamenőlegesen havi átlag 84 ezer forinttal kapnak többet. Hozzátette: bár a bírói illetmények uniós rangsorában Magyarország az utolsó helyen áll, eddig is történtek már kisebb előrelépések a bírósági dolgozóik támogatására. Az Országos Bírósági Hivatal elnöke hangsúlyozta: a szervezet nagy teljesítménye, amit például a digitális átállásban mutat, nagyobb anyagi elismerést érdemelne.

 

Korrupció gyanúja miatt őrizetbe vette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal három hivatásos állományú tagját, valamint egy ügyészt és egy ügyvédet a Központi Nyomozó Főügyészség. Simon Richárd helyettes szóvivő az InfoRádióban azt mondta: a gyanú szerint a csoport tagjai között milliós nagyságrendű összeg cserélt gazdát bűnügyi információk, a büntetőeljárás alóli mentesülések, vagy cselekmények enyhébb elbírálása érdekében. Az ügyben összesen 9 gyanúsított van. Az ügyészség indítványozza előzetes letartóztatásukat. A helyettes szóvivő elmondta azt is, hogy ezért a bűncselekményért 2-8 évig terjedő szabadságvesztést szabhat ki a bíróság.

 

Sikerült eloltani a tüzet a Fertő tó partján. Fertőrákosnál a 21 cölöpökön álló nádfedeles épületből 10 teljesen megsemmisült. A tűzvészben senki nem sérült meg. A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője elmondta: a lángok az egyik felújítás alatt álló házban csaptak fel, a tűz az erős szél miatt gyorsan terjedt. A tűzoltást osztrák tartományi tűzoltók is segítették. Széles Sándor megyei kormánybiztos, úgy tudja: az ingatlanok biztosítva voltak, mivel az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatósággal kötött mederhasználati szerződés kötelezi erre a tulajdonosokat.

 

Nagy-Britanniában azonnali intézkedésre szólította fel a toronyházak biztonsága ügyében a helyhatóságokat a kormányfő. Theresa May a londoni alsóházban elmondta: a két héttel ezelőtti londoni tűzvész után a hatóságok eddig összesen 120 toronyház külső burkolóelemeit vizsgálták meg, és kivétel nélkül mindegyik minta gyúlékonynak bizonyult. A 127 lakásos 24 emeletes Grenfell Tower katasztrófájában a rendőrség jelenlegi becslései szerint 79-en vesztették életüket. Az észak-londoni toronyház a tavalyi felújításkor új külső szigetelést kapott.

 

Egy izraeli cég alkalmazottja szerint megtalálták a megoldást az újabb számítógépes zsarolóprogram blokkolására. Közben az Europol  Koordinációs munkacsoportot hozott létre, amely aktívan figyelemmel kíséri az újabb zsarolóprogram terjedését. Egyelőre nem tudni, hány áldozatot szedett a gyorsan terjedő fertőzés. Egyes feltételezések szerint eddig Ukrajnában, Oroszországban okozott károkat, majd átterjedt Nyugat-Európára és Indiára is. Az ukrán kormány később kiadott közleménye szerint a kibertámadást sikerült leállítani, a vírus nem terjed tovább, és a megtámadott állami és kereskedelmi vállalatok már az elveszett adatok helyreállításán dolgoznak. Az Europol szerint a támadás újabb bizonyíték arra, hogy a számítógépes bűnözés milyen mértékben fejlődik, ezért ismét felhívta a figyelmet az internetes biztonsági intézkedések meghozatalára.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.22. hétfő, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
Elkezdődött a választási költekezés: mi jöhet a költségvetésben jövőre?

Elkezdődött a választási költekezés: mi jöhet a költségvetésben jövőre?

Megjelent a Checklist legfrissebb adása. Mai műsorunk első részében arról lesz szó, hogy a választási osztogatás már elkezdődött, de egy kicsit másképp néz ki, mint eddig. Ellentmondásos volt a költségvetési politika teljesítménye 2025-ben, a legérdekesebb fejlemények pedig most jönnek csak igazán, ennek pedig leginkább az az oka, hogy a költségvetés teljesen elvesztette horgony szerepét. A témáról Csiki Gergelyt, a Portfolio lapigazgatóját, makrogazdasági elemzőjét kérdeztük. 

 A folytatásban a pezsgőpiacról beszélgetünk Fiáth Attila nemzetközi borakadémikussal, aki amellett, hogy szakértői tippeket ad a karácsonyi-szilveszteri pezsgőválasztáshoz, segít azt is megérteni, hogy miért készít pezsgőt, habzóbort egyre több magyar pincészet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×