Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin

Sokatmondó nyomok a 2-es metró kerekén

A Közlekedésbiztonsági Szervezet helyszíni szemléjének megállapításai szerint a Pillangó utcai metróbalesetben szerepet játszott a hátsó szerelvény megcsúszása, mert a balesetvizsgálók csúszásnyomokat találtak a vasúti pályán és az ütköző metró kerekein.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Közlekedésbiztonsági Szervezete (KBSZ) vizsgálja a hétfő reggeli metróbaleset körülményeit. A Pillangó utcai állomásnál egy érkező metrószerelvény nekiütközött az előtte lévő, már az állomás peronja mellett álló vonatnak. Mindkét járat az Őrs vezér tere felől a Déli pályaudvar felé tartott. A baleset következtében 9 embert a mentők kórházba szállítottak, mindkét szerelvényben és a pályában jelentős anyagi kár keletkezett.

Ezen a felszíni pályaszakaszon a hétvége óta automata üzemmód helyett kézi vezetéssel közlekedtek a járművek a vágányokra hulló falevelek okozta csúszásveszély miatt, és a helyszíni szemle első megállapításai szerint a két vonat ütközésében szerepet játszott a hátsó szerelvény megcsúszása, mert a KBSZ balesetvizsgálói csúszásnyomokat találtak a vasúti pályán és az ütköző metrószerelvény kerekein.

A vizsgálat következő lépése az információk kinyerése lesz a vonatok adatrögzítőiből, ezzel várhatóan szerdára készülnek el. Az álló szerelvény adatrögzítőjéből az ott tárolt adatok már a helyszínen kinyerhetők voltak, az érkező és ráfutó szerelvény adatainak kimentéséhez azonban kocsiszínbe kell vontatni a járművet. Az adatrögzítők adnak választ többek között azokra a kérdésekre, hogy milyen sebességgel közlekedtek az érintett járművek, mikor került sor az ajtók nyitására-zárására, mikor történt vontatás-fékezés, és működött-e a csúszásvédelem - írja KBSZ a honlapján.

Emellett folyamatban van a vonatszemélyzet és a forgalomirányítók közötti beszélgetést rögzítő hangfelvétel, illetve a Pillangó utcai állomás kameraképeinek beszerzése, valamint a vasúti biztosítóberendezés adatrögzítője tartalmának kinyerése a vonatok közlekedésével, a forgalmi szituációval kapcsolatosan.

A KBSZ megállapította, hogy az eddig rendelkezésre álló információk szerint nincs összefüggés a hétfői és a 4-es metrón a múlt hét pénteken történt vasúti események között, mivel ott az általános védelmi rendszer lépett eddig még ismeretlen okból működésbe.

Címlapról ajánljuk
Megölték Irán legfőbb vallási vezetőjét – közölte Izrael, majd Donald Trump is megerősítette

Megölték Irán legfőbb vallási vezetőjét – közölte Izrael, majd Donald Trump is megerősítette

Az izraeli hadsereg közlése szerint Ali Hamenei ajatollah meghalt a csapásokban, és a holttestét is megtalálták. Teherán válasza szerint az ajatollah él, és irányítja az országot – aztán Donald Trump magyar idő szerint szombat késő éjjel közölte: Ali Hamenei, „a világtörténelem egyik leggonoszabb embere” halott. Az amerikai elnök Truth-posztjában azt írta: „itt az alkalom, hogy az irániak visszavegyék az országukat.” Közölte: a bombázás folytatódik a héten, vagy ameddig szükséges.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Jordániát, Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Délután az izraeli média arról kezdett el szivárogtatni: "valószínűleg" meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezére, Benjámin Netanjahu izraeli vezető később hivatalos bejelenést is tett. Teherán a nap folyamán folyamatosan tagadta az ajatollah halálhírét. A délután folyamán intenzív támadás érte a szunni olajmonarchiák fővárosait - felcsaptak a lángok Dubajból, Dohából és Kuvaitvárosból is Irán rakéta- és dróntámadásai után. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×