Infostart.hu
eur:
381.84
usd:
322.12
bux:
128831.58
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina

Letették a negyedmilliárdos óvadékot Vizoviczkiért

Egy összegben kifizették a 250 millió forintos óvadékot a költségvetési csalással, illetve egy másik ügyben vesztegetéssel vádolt Vizoviczki László ügyében, így az éjszakai mulatóiról elhíresült vállalkozó házi őrizetbe kerül.

A Fővárosi Ítélőtábla honlapján hétfőn megjelent közleményben az olvasható: az óvadékot egy összegben bírósági letétbe helyezték, ezért az ítélőtábla intézkedett V. L. vádlott előzetes letartóztatásának megszüntetéséről és nyomon követő eszközzel is ellenőrzött házi őrizetéről.

Felidézték: az ítélőtábla július 22-i végzésével érdemben helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék végzését, amely V. L. vádlott ügyében elfogadja az óvadékot, megszünteti az előzetes letartóztatást és ezzel együtt elrendeli a házi őrizetet.

Közölték: a másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bíróságnak azzal az álláspontjával, amely szerint V. L. vádlott 250 millió forint óvadék ellenében, előzetes letartóztatás helyett mozgását nyomon követő technikai eszközzel biztosított házi őrizetbe kerülhet.

Az óvadékot a jogerős határozatot hozó bíróság fogadja be - olvasható a közleményben.

Vizoviczki László ellen két büntetőeljárás is folyamatban van. Egyik ügyét a Fővárosi Törvényszék tárgyalja, ebben a vállalkozót és harminckét társát különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással vádolják. A Központi Nyomozó Főügyészség szerint a vádlottak közül kilencen bűnszervezetben követték el cselekményeiket, legalább 825 millió forintos kárt okozva az államnak.

A másik ügy a Debreceni Törvényszék előtt van. Ez a 2014. október óta tárgyalt rendőrségi vesztegetési botrány, amelynek vádirata huszonegy olyan vádlottat tart számon, aki hivatali vesztegetésért, hivatali visszaélésért, illetve közokirat-hamisításért felelhet. Az eljárásban szereplő négy volt rendőrfőtiszt, a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Nemzeti Nyomozó Iroda korábbi magas beosztású munkatársai a főügyészség szerint rendszeresen százezres, milliós összegeket kaptak Vizoviczki Lászlótól, hogy szórakozóhelyei illegális rendőri védelemmel működjenek, a konkurens mulatóhelyeken pedig a bezárás érdekében razziákat tartsanak.

Az elsőfokú döntés után Póta Péter, a Fővárosi Törvényszék szóvivője elmondta, az óvadék megállapítására azért nyílt lehetőség, mert kizárólag a szökés és elrejtőzés veszélyére hivatkozva tartották fenn eddig a vádlott előzetes letartóztatását.

Címlapról ajánljuk
Otthoni Energiatároló Program: hétfőn indul a pályázati roham, és még egy könnyítést is kapnak a napelemesek

Otthoni Energiatároló Program: hétfőn indul a pályázati roham, és még egy könnyítést is kapnak a napelemesek

A hétfőn induló program keretein belül 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból lehet energiatárolót beszerezni meglévő vagy újonnan telepítendő háztartási napelemes rendszerek mellé. A Magyar Napelem, Napkollektor Szövetség elnöke az InfoRádióban elmondta: az invertercsere nem csökkenti az éves szaldójogosultság időtartamát. Kiss Ernő felhívta a figyelmet arra is, hogy egy friss kormányrendelet-módosítás értelmében az inverterek maximum 1 kiloWattal még bővíthetők is.

Busásabb szervizdíj az éttermekben, mentőövet kapnak a vendéglátósok

Országos szintű likviditási mentőövet dob a kormány a vendéglátóipari szektornak. A Magyar Közlönyben megjelent NGM-rendelet értelmében az éttermek havi árbevételük akár 20 százalékát is felszolgálási díjnak minősíthetik – ráadásul ehhez az összegnek már meg sem kell jelennie külön tételként a vendégek számláján.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Nukleáris veszély fenyeget Ukrajnában, rejtélyes behatolás a NATO keleti bástyájánál – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Nukleáris veszély fenyeget Ukrajnában, rejtélyes behatolás a NATO keleti bástyájánál – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Az ENSZ égisze alatt működő Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kormányzótanácsa pénteken rendkívüli ülést tartott az ukrajnai energetikai létesítmények elleni orosz támadások nukleáris kockázatairól - számol be az AP. A lengyel hatóságok a szombatra virradó éjjel ideiglenesen lezárták a légteret a lengyel-belarusz határ északi szakaszán, miután azonosítatlan tárgyakat, feltehetően Belaruszból érkező csempészballonokat észleltek a térségben - számol be a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×