Infostart.hu
eur:
385.11
usd:
331.6
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

A kormány átszervezését a Magyar Közlöny adja hírül

Lázár János vezeti a stratégiai, Varga Mihály pedig a gazdasági kabinetet.

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter irányítja a kormányzati munkában újonnan létrehozott stratégiai kabinetet, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pedig a gazdasági kabinetet - olvasható a csütörtöki Magyar Közlönyben, amelyben megjelentek a kormány két új kabinetjéről szóló jogszabályok.

A kormány ügyrendjéről szóló határozat a kormányzati döntéshozatal szakmai előkészítő fórumaiként a közigazgatási államtitkári értekezletet és a fejlesztéspolitikai koordinációs bizottságot nevezi meg, politikai döntéshozó szervekként pedig a kormányt, a stratégiai kabinetet, a gazdasági kabinetet és a nemzetbiztonsági kabinetet.

A két kabinet vezetője tagja lesz a másik kabinetnek, mellettük a tagok között sorolja fel a határozat Trócsányi László igazságügyi minisztert, valamint az éppen tárgyalt napirendi pontot előterjesztő minisztert, illetve minisztereket.

A kormányhatározat rögzíti, hogy mindkét kabinet ülésén állandó meghívottként részt vesz a miniszterelnök kabinetfőnöke, Rogán Antal is.

A feladat- és hatásköröket szabályozó rendelet és az ügyrendről szóló határozat egyaránt pénteken lép hatályba.

Lázár János két hete jelentette be, hogy a miniszterelnök döntése nyomán a kormányzat munkája két kormánykabinetbe, egy gazdasági és egy stratégiai kabinetbe tagozódik a jövőben.

Kifejtette: döntéshozó és -előkészítő szervekről van szó, Orbán Viktor elhatározása alapján témák, ügyek tartoznak majd a kabinetekhez. A változás célja, hogy több idő maradjon a két kabinetben jelentős döntések előkészítésre, egyeztetésekre, és hatékonyabb legyen a kormányzati tevékenység, jobb legyen a kormányzás.

Egy lapinterjúban arról is beszélt, hogy a gazdasági kabinet a döntések költségvetésre gyakorolt hatását vizsgálja majd, a stratégiai pedig azt nézi, hogy az adott javaslat szinkronban van-e a kormány alapvető célkitűzéseivel. Emellett a kabinetek abban segítik a miniszterelnököt, hogy legyen ideje felkészülni a következő választásra, és olyan ügyekkel foglalkozni, amelyek hosszú távon befolyásolják az emberek életét.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Új fázisba lép a szlovákok atomerőmű-projektje

Új fázisba lép a szlovákok atomerőmű-projektje

Robert Fico úgy fogalmazott: Szlovákia egyedülálló helyzetbe kerülhetne, mivel a világ azon kevés országai közé tartozna, amelyeknek egyszerre van tapasztalata orosz és nyugati gyártmányú atomreaktorok üzemeltetésében.

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×