Infostart.hu
eur:
374.92
usd:
317.52
bux:
127083.87
2026. február 25. szerda Géza

Körvonalazódik az egyetértés a terrorellenes akciótervről

Ötpárti egyeztetést tartottak pénteken a Belügyminisztériumban (BM) a kormány terrorellenes akciótervéről, amelyet hétfőn tárgyal a kabinet, ezt követően pedig újabb megbeszélés lesz róla a parlamenti pártokkal. A pénteki tárgyalás után Kovács Zoltán kormányszóvivő úgy nyilatkozott: alapvető szakmai nézeteltérés nem volt, körvonalazódik az egyetértés lehetősége.

Az egyeztetést követő sajtótájékoztatón Kontrát Károly, a BM parlamenti államtitkára a részletekről szólva elmondta: fontos része volt a megbeszélésnek a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemzőközponttal kapcsolatos kérdések megvitatása.

A tervek szerint a szervezet - amely a nemzetbiztonsági szolgálatok által begyűjtött adatokat összegezné, elemezné, és ennek alapján döntene - július 1-jén jönne létre, és mintegy 130 ember tartozna a személyi állományába. Az intézmény - amelynek a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ lenne a jogelődje - információgyűjtést nem végezne, nyomozati hatásköre és hálózata nem lenne - fejtette ki.

Kontrát Károly értékelése szerint megvan az esély a központ ötpárti támogatására.

A lehallgatásokkal kapcsolatos szabályozásról azt mondta, az a cél, hogy senki ne kerülhesse ki a törvényeket az új technikai lehetőségek segítségével. Ebben is egyetértés mutatkozott a jelenlévők részéről - közölte.

Kovács Zoltán kormányszóvivő kérdésre megjegyezte: a tervezett törvénymódosítás a kérdéses alkalmazások használatát lehetővé tevő cégekre, illetve forgalmazókra vonatkozó szabályozásra lesz várhatóan kihegyezve.

A BM parlamenti államtitkára hangsúlyozta: azt tapasztalták az ötpárti egyeztetésen, hogy a megjelent parlamenti pártok képviselői szakmai módon, felelősen álltak a Pintér Sándor belügyminiszter által előterjesztett tervezethez. Ez nem tartalmaz többletjogosítványokat a Nyugat-Európában már működő szabályokhoz képest - jegyezte meg.

Kontrát Károly elmondta, az ellenzék is tett javaslatokat, például a büntető törvénykönyv szigorítására. A belügyminiszter úgy nyilatkozott - idézte szavait -, hogy a kormány nyitott ezek megtárgyalására.

A kormányszóvivő a tájékoztatón hangsúlyozta: a tömeges és ellenőrizetlen bevándorlás következtében megnőtt a terrorfenyegetettség mértéke Európában, és felelőtlenség lenne, ha Magyarország nem készülne fel az ebből fakadó aktuális kihívásokra. A hatékony fellépéshez viszont biztosítani kell a hatóságoknak a szükséges eszközöket - tette hozzá.

Kovács Zoltán kiemelte, a közös célban, a magyar emberek biztonságának növelésében egyetértés volt a kormány és a pártok között.

Az akcióterv hétfői kormányzati megvitatása előtt tárgyal róla a nemzetbiztonsági kabinet, és a BM egyeztetni fog Péterfalvi Attilával, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökével is - közölte a szóvivő.

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.

Orbán Viktor: Ukrajna készül, ezért katonákat és védelmi eszközöket telepítünk az energetikai infrastruktúra védelmére

A Védelmi Tanács ülése után számolt be a friss döntésekről a miniszterelnök, miután olyan jelzéseket kapott, hogy Ukrajna további akciókra készül a magyar energiarendszer működésének megzavarása érdekében.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Az orosz külső hírszerzés (SZVR) jelentése szerint az Egyesült Királyság és Franciaország atomfegyvereket készül átadni Ukrajnának. London elutasította a vádakat, mondván, Vlagyimir Putyin orosz elnök csak saját „rémtetteiről” akarja elterelni a figyelmet. Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök máris atomcsapással fenyegette meg a két nyugat-európai országot. Eközben Putyin arról beszélt az FSZB vezetése előtt, hogy hírszerzési információik szerint Ukrajna a Fekete-tenger alatti gázvezetékek megtámadására készülhet. Nyugati tisztségviselők értékelése szerint az egyre súlyosabb veszteségek miatt Vlagyimir Putyin nehézségekbe ütközhet, amennyiben a következő hónapokban nagyszabású offenzívát kíván indítani Ukrajna ellen. Az orosz hadsereg veszteségei immár harmadik hónapja haladják meg az újonnan toborzott katonák számát. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×